Forrás és fotó: Magyar Nemzeti Múzeum

Forrás és fotó: Magyar Nemzeti Múzeum
Futva jönnek a Mikulások
2025. december 7-én, vasárnap rajtol a 10. PENNY Mikulásfutam!
Fotók: Budapest Sportiroda
Rekordlétszámú Mikulás lepi el Budapestet: A tél egyik leglátványosabb eseménye jubilál
Pirosba borul Budapest belvárosa december 7-én, vasárnap: a jubileumi, 10. PENNY Mikulásfutáson minden eddiginél több, 4500 jelmezes futó árasztja el az utcákat. A Duna-parton, garantált hóesésben hömpölygő piros tömeg évről évre a budapestiek és az itt tartózkodó turisták egyik kedvenc látványossága. A résztvevők nemcsak a kilométereket gyűjtik, hanem ajándékokkal töltik meg az SOS Gyermekfalvak puttonyát is.
A Mikulásfutás – vagy ahogy a világban ismerik, a Santa Run – hagyománya fél évszázada indult a Baltikumból, mára pedig az adventi időszak elmaradhatatlan részévé vált. A Budapest Sportiroda idén tizedik alkalommal rendezik meg a vidám közösségi futást, amelyre soha nem látott tömegben érkeztek a nevezések: minden táv teltházas, így vasárnap 4500 piros ruhás, fehér szakállas futó indul mesterséges hóesésben a Sóház utcából, hogy aztán ugyanoda érkezzen vissza.
Családi ünnep és nemzetközi közösség
A piros ruhás tömeg látványa mára a téli Budapest egyik ikonikus képévé vált. A futók az ország több mint 460 településéről érkeznek, de a nemzetközi érdeklődés is jelentős: 50 országból 320 külföldi Mikulás húz futócipőt. Ők döntő többségben a hazánkban élő, tanuló vagy dolgozó külföldi közösségek tagjai, akik ezzel az eseménnyel is bekapcsolódnak a város életébe. A legaktívabbak idén a japánok (50 fő) és a koreaiak (45 fő).
Az esemény igazi generációs találkozó is: a résztvevők több mint negyede 18 év alatti, sőt, a mezőny 15 százalékát a 10 év alatti gyerekek alkotják, így a legkisebbek is kiveszik a részüket az ünnepi kilométerekből.
- A 10. PENNY Mikulásfutás nem egy klasszikus futóverseny: egy óriási, mozgó utcabál, ahol a sport és az ünnepi hangulat találkozik. Látni több ezer embert egyszerre mozogni hóesésben, piros ruhában – ez az az élmény, amiért érdemes csinálni. Nem csoda, hogy ez az esemény évről évre a budapesti közönség és a turisták egyik kedvence, hiszen a hömpölygő piros tömeg elképesztő látványt nyújt. Mindezzel azt is üzenjük, hogy a sport, az aktív életmód télen is fontos, sőt, sok örömmel jár – mondta Kocsis Árpád, a Budapest Sportiroda ügyvezetője.
Fuss és segíts! – Ajándékot a puttonyba
A 10. PENNY Mikulásfutás nemcsak a mozgásról és a látványról, hanem az adakozásról is szól. A szervezők arra kérik a résztvevőket, hogy hozzanak magukkal egy ajándékot a rászoruló gyerekeknek. A helyszínen, a Lónyay Utcai Református Gimnázium aulájában felállított hatalmas puttonyba várják az SOS Gyermekfalvak lakóinak szánt felajánlásokat. Kiemelten örülnek tartós élelmiszereknek, tisztító- és tisztálkodószereknek, bontatlan ágyneműknek, nem használt cuminak, cumisüvegnek, pelenkának és evőeszközöknek.
Program és távok – Mindenki Mikulása
A jelmezt – ruhát, sapkát és szakállt – a szervezők biztosítják minden indulónak. A futamok délelőtt 11 órakor kezdődnek a Sóház utcában, elsőként a legkisebbek és szüleik közös örömfutásával, a 900 méteres Családi futammal. Ezt követi 11:30-kor a 2,3 km-es táv azoknak, akik elsősorban a hangulatért és a kocogásért jönnek, majd 12:30-kor rajtol az 5 km-es mezőny, ahol a Mikulások már komolyabb tempót is diktálhatnak.
A nők uralják idén a budapesti Mikulásfutást
Meglepő trendet mutatnak a jubileumi, 10. PENNY Mikulásfutás nevezési adatai: idén a hölgyek vették át az uralmat a mezőnyben. A vasárnapi, teltházas verseny 4500 fős rekordmezőnyének 59%-a nő, így a Télapó piros kabátja alatt most először többségében futónők rejtőznek.
Ha valaki vasárnap a Fővám téren jár, ne lepődjön meg, ha a „Ho-ho-ho” kiáltások a szokásosnál magasabb tónusban hangzanak majd. A statisztikák szerint a futócipő és a piros jelmez kombinációja idén a hölgyek körében aratott osztatlan sikert, látványos többségbe kerülve a férfiakkal szemben a főváros legvidámabb futóeseményén.
- Úgy tűnik, komoly átalakuláson megy keresztül a Mikulás-szakma, és talán nem véletlen, hogy ez a trendforduló pont az év legvidámabb futóversenyén történik meg. A viccet félretéve: örömteli látni, hogy a hölgyek ilyen lelkesedéssel vannak jelen. Évek óta látjuk térnyerésüket a szabadidősportban, de a mostani, közel 60 százalékos arány még minket is meglepett – mondta Kocsis Árpád, a Budapest Sportiroda ügyvezetője.
A legifjabb manóktól a 87 éves Télapóig
A nemek aránya mellett a korosztályi összetétel is tartogat érdekességeket. A Mikulásfutás igazi generációs olvasztótégely:
Családi ünnep: A résztvevők több mint negyede (27,5%) 18 év alatti, sőt, a mezőny 15 százalékát a 10 év alatti gyerekek alkotják, így a legkisebbek nemcsak várják a Mikulást, hanem maguk is azzá válnak.
Szenior rekorderek: A futás kortalan, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a mezőny legidősebb férfi Mikulása, a budapesti Richter Ferenc 87 évesen húz futócipőt. A hölgyeknél a 77 éves Németh Tiborné képviseli a legtapasztaltabb korosztályt, bizonyítva, hogy a nagymamák is lehetnek szuperfitt Télanyók.
Japán Mikulások a pesti aszfalton
A budapesti Mikulásfutás híre a határokon is átnyúlik. Bár a többség (53%) budapesti, az ország 460 településéről érkeznek futók. Sőt, a nemzetközi különítmény is népes: 50 országból 320 külföldi induló lesz. Ők döntően a Budapesten élő külföldi közösségek tagjai: hagyományosan a helyi japán közösség a legaktívabb 50 fővel, de 45 koreai Mikulás is csatlakozik a menethez.
Fotók: Budapest Sportiroda
Forrás: Best Ever kommunikáció
A Magyar Betlehemre hangolódva készülünk az ünnepekre
Elérkezett a december és kigyúltak az ünnepi fények itthon és szerte a nagyvilágban.
2025. december 4-ére ünnepélyes karácsonyi tárlat megnyitóra kaptunk meghívót a Józsa Judit Galériába Józsa Judit kerámiaszobrász, művészettörténésztől.
Készülődve a karácsonyi ünnepekre lélekben ráhangolódva örömmel vettem részt a megnyitó ünnepségen. Minden jóakaratú embernek kívánom, hogy találja meg a békét a csendben, amelyben benne van Karácsony Ünnepének a titka.
A Józsa Judit Galériában 33 művész, 39 alkotása látható e szép karácsonyi tárlaton.
MAGYAR BETLEHEM 2025 – MEGHÍVÓ
A Józsa Judit Művészeti Alapítvány szeretettel meghívja Önt, kedves családját és barátait a Józsa Judit Galéria karácsonyi tárlatának ünnepélyes megnyitójára.
MEGNYITÓ: 2025. december 4-én, csütörtök, 18 óra
Helyszín: Józsa Judit Galéria (1053 Budapest, Városház u. 1.)
Közreműködik: az Artisjus és Krúdy Gyula díjas KŐVÁRI ESZTER SÁRA énekművész és PELTZER FERENC gitárművész
A kiállítást megnyitja: MOLNÁR JÁNOS festő- és grafikusművész
Köszöntő: JÓZSA JUDIT kerámiaszobrász, művészettörténész
A tárlat ingyenesen megtekinthető: K, SZ, Cs: 10-18 óra között december 18-ig.
A két ünnep között zárva!
Szeretettel várunk mindenkit!
Józsa Judit
kerámiaszobrász, művészettörténész
Áldott Ünnepekre hangolódást mindenkinek.
„Legyen ünnep a földön! – Retró teleink világa” címmel nyílt szabadtéri kiállítás a Várkert Bazár Glorietthez vezető rámpáján.
Elkezdődött az Advent. Az egyházi év új fejezete veszi kezdetét Advent első vasárnapján. Örömteli tárlattal készült a Várkapitányság a Várkert Bazárban megnyílt új kiállítással az ünnepekre. A téma örök. Egy kellemes séta a Várkert Bazár Glorietthez vezető rámpáján aktualitást ad a ráhangolódáshoz az ünnepekre való készülődés közben.
Legyen ünnep a földön! A környezetünkben sokat tehetünk azért, hogy az ünnepekre hangolódjunk a közösségeinkben.
Retró teleink világa - a szabadtéri tárlat megidézi eleink készülődését és a korabeli hangolódást az ünnepek idején.
A Várkapitányság és az MNMKK - Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum együttműködésének köszönhetően igazi retró hangulatban ismerhetjük meg a Várkert Bazárban a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum gazdag gyűjteményének kincseit a közös tárlaton.
A Várkert Bazár Glorietthez vezető rámpáján a nappali és az esti fények is kellemes megvilágítást adnak a „Legyen ünnep a földön! – Retró teleink világa” címmel nyílt szabadtéri kiállítás megtekintéséhez.
A tárlat 2025. november 28-tól látogatható a Várkert Bazár Glorietthez vezető rámpáján.
Itt olvasható a Várkapitányság közleménye a kiállításról. „Forrás: Várkapitányság”
„Legyen ünnep a földön! – Retró teleink világa”
Adventi ingyenes szabadtéri tárlatunk az 1970–80-as évek téli ünnepeinek hangulatát idézi meg „Legyen ünnep a földön! – Retró teleink világa” címmel. A Várkapitányság és az MNMKK - Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum közös tárlata korabeli plakátok és ikonikus tárgyak segítségével eleveníti fel, hogyan próbálta a kádári hatalom a vallási tradíciókkal rendelkező ünnepköröket derűs világi eseményekké formálni. A kiállítás 2025. november 28-tól látogatható a Várkert Bazár Glorietthez vezető rámpáján.
Különleges időutazásra hívja a látogatókat a Várkert Bazár szabadtéri helyszínén ingyenesen megtekinthető 16 kivilágítható installációs elem. A kiállítás kurátorai, Veress Kinga és Jenei Gabriella főmuzeológusok az elmúlt idők ünnepi pillanatait idézik fel: a Télapó-várást, a fenyőünnepre készülődést, a szilveszteri házibulik vidám hangulatát és a farsangi jelmezes felvonulásokat. Ezek az események határozták meg a tél ritmusát azok számára, akik a hetvenes-nyolcvanas évek Magyarországán nőttek fel. A kádári hatalom igyekezett a vallási hagyományokkal rendelkező ünnepeket világi, tömeges és derűs eseményekké formálni. Bár ezt a célját nem érte el, legalább a fogyasztás lehetőségének felkínálásával igyekezett a hiánygazdaság korlátai közt megteremteni az ünneplés profán kultuszát.
A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum gyűjteményéből válogatott plakátok, kártyanaptárok, árucédulák, képeslapok és játékok fotóinak segítségével tárul fel a kiállításon, hogyan hirdették a reklámok és a kirakatok a bőséget egy olyan korban, amikor a legtöbben sorban álltak a legkisebb ajándékért is.
A retró stílusú tárlat a korszak tanúit emlékidézésre hívja, a fiatalabb nemzedékek számára pedig egzotikus időutazásként mutatja be, hogyan telt az ünnep a hiánygazdaság éveiben a sokaknak még jól ismert gömbdíszek, jellegzetes dobozú zselés szaloncukrok és kristálytálak között, a kuktában vagy Remoskában készült karácsonyi menüt fogyasztva. Az egykor közismert, ma már nosztalgikus tárgyak és díszek, reményeink szerint, mosolyt csalnak az arcokra, és felidézik azt az időt, amikor a hétköznapok szürkeségében is jutott hely a derűnek.
A november 28-i sajtóbejáráson Sándor Zsolt, a Várkapitányság kommunikációs és marketing igazgatója és Török Róbert, a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ – Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum főigazgatója mondott beszédet.
További információk: www.varkertbazar.hu; www.mkvm.hu;
Mai érdi slowpitch softball baseball edzés
Mai napra meghívást kaptunk Érdre, hogy megnézzük a slowpitch softball baseball edzést. Mint megtudtuk, Érden is nagyon készülnek a tavaszra, mert egyre nagyobb az érdeklődés ez iránt a szabadidő sport iránt. A baseballt és softballt játszó fiatalok szülei és a versenysport elhagyása után több felnőtt előszeretettel választják ezt a sportot, ahol közösségek épülnek. Több szülő úgy talált rá, hogy gyermekeik nézése után vállalkoztak arra, hogy ők is megpróbálják, mégis hogyan érzik magukat a gyerekek a pályán.
Esőre álló hűvös novemberi szombati délelőtt érkeztünk a pálya melletti sátorba, ahol kb. 25 gyerek, fiatal és felnőtt mosolygós arccal kimelegedve épp a levezető játékot, Baseball5-öt játszottak. Ez a sátor mérete miatt jó, mint levezető játék, és jó gyakorlat a labdaelkapására és a bázis futás gyakorlására.
Három softball játékos a felnőttválogatott csapatból volt ismerős nekünk, ők amerikai edzőjükkel a dobást és elkapást gyakorolták. Elmondták mennyire nehéz volt ez az év, mivel az Európabajnokságot lemondta a szövetség. 2026-ban nem is lesz EB, csak 2027-ben. Addig minél több játék lehetőségeket kell találni. Ilyen lehetőség legutóbb Zágrábban októberben volt, amiről csak a legjobbakat mondták.
Maria Ogg
Fotó: Egressy Rita
Tudtad, hogy Magyarországon több, mint 33 éve jelen van a baseball sport? Los Angelesre készülve, a következő Olimpiára, ahol természetesen olimpiai sportág a baseball és softball, érdemes megismerni azokat a gyerekeket, fiatalokat és felnőtteket, akik lelkesen játszanak a világszerte népszerű labdajátékkal. A helyzet olyan, mint a világ, vannak nehézségek és akadályok, de az edzéseken, játékokon látható lelkesedés ragyogóvá teszi az arcokat. Miközben sokan teáznak a novemberi hidegben a fűtött otthonukban, a baseball és softball edzésen a lelkesedés Érden is szemmel látható volt. Elkötelezettek vagyunk abban, hogy láthatóvá tegyük Magyarországon ezt a nagyszerű sportot.

Ma van (2025. november 1. szombat) Mindenszentek ünnepe, s 1879-ben e napon született gróf Teleki Pál Budapesten. 1889-ben angolul, németül és franciául is beszél, olvas. 1897-ben a Piarista Gimnáziumban érettségizik. 1897-1901 – között a Pázmány Péter Tudományegyetemen jogi és földrajzi tanulmányokat folytat.1901-1903 között gyakornok Lóczi Lajos földrajztudós mellett s egyben a Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Akadémiára jár. 1903-ban az államtudományok doktorává avatják. 1904-ben szolgabíró Szatmár vármegyében, román nyelvű területen, románul tanul, 1905-1911 között Nagysomkút országgyűlési képviselője. Utazásokat tesz Európában, Észak- Afrikában, Amerikában, s publikál a Földrajzi Közleményekben. 1909-ben „Atlasz a Japáni szigetek cartográfiájának történetéhez” c. munkájával elnyeri a Francia Földrajzi Társaság JOMARD díját,s Genfben egy nemzetközi térképész bizottság tagjává választják. 1909-ben megalapítja és igazgatja a magyar Földrajzi Intézetet. 1912-ben a Földrajzi Társaság főtitkárává választja,1913-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjául választják. 1915-18 között katona (és OGY képviselő),1918-ban Klebelsberg Kunótól átveszi a Hadigondozó Hivatal vezetését.
Gróf Teleki Pál – 1919-ben küzd az ország megmaradásáért részt vesz Magyarország Területi Épségének Védelme Ligában, az Antibolsevista Komitében, s az alakuló kormányokban miniszter s a Párizsba utazó békedelegáció tagja. Kétszer volt a kormány miniszterelnöke. A vesztett háború, s a trianoni ítélet nyomán kirabolt, megcsonkított, erkölcsileg lezüllött ország közállapotának rendbetételéért, a nemzetgyilkos döntés revíziójáért, az igazságos békéért, a magyar állam függetlenségéért –, emberfeletti munkát végzett. Az elcsatolt területeken és a nagyvilágban élő magyarok, a nagycsaládosok, s a lengyel menekültek iránti tevőleges szolidaritása, példát adó államférfiúi erényről tanúskodik. A nagyvilágban elismert földrajztudós kiemelkedő szerepet vállalt a szellemi honvédelemben és az ifjúság nevelésében. Egyetemi professzorként főcserkész, tevékeny patrónusa a cserkészetnek; s Eötvös Loránd után- haláláig- kurátora volt az Eötvös József Collegiumnak. Kovásza a nemzetgyilkos békediktátummal megcsonkított Magyar Királyság békés revíziójának. Nemzetnevelője világban szétszóratott magyar népességnek- 1938-ban egyik alapítója a Magyarok Világszövetségének..
A békepárti gróf Teleki Pál kormányfő 1941 április 3-án, a háború politikus áldozata volt, de a lelke, szelleme éltető erő marad, amíg magyar hit; Isten igazsága működik.
Ezt az éltető erőt mozgósította 1956 januárjában Vas István: Teleki Pál emlékezete c. versével. A szívhez szóló hosszú költemény utolsó versszakának a végét idézem:
".Ami még osztályé, párté soha nem lett,
Az a vágy, akarat, az a magyar nemzet
Akkor vele egy volt, s lángja benne égve
Vele együtt hullott a nemesebb éjbe,
A tisztább sötétből fel a fényre szállva,
A reményen túli remény magasába,
S hiába takarják hazug feledésbe,
Megnő minden évvel éltető emléke,
S ragyog tizenöt év vérpárás ködéből,
Teleki füstölgő revolvercsövéből.” /1956. január
"Nincsenek kis nemzetek, csak kishitűek. Nincsenek kis emberek, csak kicsinyhitűek… Becsületünk előbbre való a jólétünknél.”
/ Teleki Pál /
Holnap (2025. november 2. vasárnap) a halottainkért imádkozzunk! Isten áldjon benneteket! Szeretettel küldöm: Bakos Pista
2019 XII 21 RIEGER Tibor Magyar Életfa Fotó: Szelényi Károly
Forrás: Bakos István.
Ideje van tisztelni és becsülni elődeinket, akik sokat tettek hazánkért. Teleki Pál születésnapján, amely Mindenszentek napjára esik, méltó módon emlékezzünk.
Rieger Tibor Kossuth-díjas szobrászművész Életfa című alkotása egy a sok kiváló alkotása közül. Életműve rendkívül gazdag és figyelemre méltó minden magyarnak az egész világon.
Köszönjük.
Bakos István (Bánfa, 1943. november 14. –) magyar művelődéskutató, a Százak Tanácsa tagja, a Bethlen Gábor Alapítvány alapító kurátora.
Elismerések: Eötvös Collegiumért emlékérem (1977), Kiváló Munkáért kitüntető jelvény (MM 1986), II. János Pál pápa emlékérem (1991), Magyar Nemzetért Érdemérem (MVSZ, 1996), Ópusztaszeri Országos Emlékbizottság 1970-1997. Díszoklevél és érme (1997), Szent István Jubileumi emlékérem (KMCsSz 2000), Németh László-emlékérem (2006), Rendületlenül Diploma (2007), Balassi Bálint-emlékérem (2008), Balaton Akadémiáért emlékérem, a Lakiteleki Népfőiskolán felállított Bakos István emlékpad (2012), A Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2012), 2021. június 4-én, a Nemzeti Összetartozás napján Bethlen Gábor-díjat is kapott az Országházban a Bethlen Gábor Alapítványhoz fűződő munkásságáért.
További forrás: Wikipédia, Bethlen Gábor Alapítvány (BGA)

2025. október 31-én 18 órakor nyit az állatkerti halloween és este 11 óráig van nyitva.
Sok-sok érdekes programmal, élménnyel vár a Fővárosi Állat- és Növénykert a tűzzsonglőr bemutatótól és a tökfaragástól a bátorságpróbán és a merüléses cápaetetésen át a kígyósimogatásig és az óriás pókháló szövésig. ![]()
![]()
![]()
A teljes programkínálatot az Állatkert weboldalán találjuk:
https://zoobudapest.com/programok/halloween-az-allatkertben/
Forrás: Fővárosi Állat- és Növénykert (kivételesen a fotó is!)
Varázslatos esték a Fővárosi Állat- és Növénykertben a Világ állatai Lampion Fesztiválon!
Ünnepélyes megnyitón vette kezdetét a Világ Állatai Kínai Lampion Fény Fesztivál 2025. október 17-én, pénteken este a budapesti Állatkertben. A megnyitó ünnepi pillanata volt a kínai lampionok megvilágításának közös beindítása, amikor a sötétbe borult Állatkertben látványos fénybe borultak az állatokat és növényeket megformáló különleges Lampion díszek.
Már az Állatszeretet Ünnepén is láthatóan nagy volt a készülődés a látványos Fény kiállításra, de teljes pompájában most először lehetett megcsodálni az esti sötétségben teljes fényárban látható különleges tárlatot.
Az esténként különleges fényárban pompázó Fővárosi Állat- és Növénykertben a Világ állatai Lampion Fesztivál egészen 2026. február 22-ig várja egy különleges sétára a látogatókat, amelyen a fény és a szépség ünnepi fényárba öltözteti a szíveket és a lelkeket.
A díszek nappal is láthatók, és nagy népszerűségnek örvendenek, de a felejthetetlen pillanatokat sokszorosan fokozzák az esti órákban megvilágított fényállatok és fényvirágok látványa a kellemes környezetben a Fővárosi Állat- és Növénykertben.
„A finoman kidolgozott kínai Lampion művészet segítségével öt kontinens élőlényét kelti életre. Ez a téma tökéletesen kifejezi a kínai kultúra szellemiségét, azt az eszményt, miszerint a szépség megosztva teljes, és az egész világ egy család. Ezt az eszményt fejezi ki, hogy az ég alatt az összes ember azonos, az egész világ egy család.
A Budapesti Kínai Kulturális Központ, mint a Kínai Kormány hivatalos intézménye Magyarországon legfőbb feladatának tekinti, hogy hidat építsenek a két nép szíve és lelke között elősegítve a civilizáció közötti párbeszédet és a kölcsönös megértést. Meggyőződésünk, hogy a kultúra értékét nem csak egyedisége, hanem megoszthatósága is adja. A mai este és a lampionok a Világ állatai témája ennek az elvnek a gyönyörű megtestesülését mutatja be.
A fény és árnyék nyelvén szólva túllépi a kulturális és földrajzi határokat és minden nézőt megszólít, hogy együtt érezzük, a harmónia és az együttélés világa lehetséges.
Ez a Lampion Fesztivál kultúrát közvetítő szívből jövő kezdeményezés, amely tovább mélyíti a kínai magyar barátságot.
Azt szeretnénk, hogy a kultúra kilépjen a múzeum falai közül és belépjen ebbe a élettel teli állatkertbe, hogy minden család számára kézzel fogható személyes élménnyé váljon.
Bízom benne, hogy ez a ragyogó fényáradat a szívekhez is elér, és barátságot, kíváncsiságot és megértést ébreszt mindannyiunkban és szívből kívánom, hogy a Kínai Lampion Fesztivál teljes sikerrel záruljon." - hallottuk a megnyitón.
Fővárosi Állat- és Növénykert
További információk olvashatók a Fővárosi Állat- és Növénykert oldalán.
https://zoobudapest.com/programok/vilag-allatai-lampion-fesztival/
https://www.facebook.com/allatkert
Jótékony összefogás a Kenyér Világnapján
A Magyar Pékszövetség a Magyar Vöröskereszttel együttműködve juttatta el rászoruló gyermekekhez, családokhoz a felajánlott kenyéradományt.
A Magyar Pékszövetség kezdeményezésére a Kenyér Világnapja alkalmából rászorulók kaptak friss finom kenyeret és pékárut a jelképes világnapon.
Minden kezdeményezés, amikor az alkalom szüli a segítséget, jobbá teszi a világot és hozzájárul egy lépéssel a jó cél javára. Aki kenyeret ad, életet ad. A mindennapi kenyér mindenkinek jár, mégis vannak olyanok, akiknek nem jut. A jótékonysági felhívással több mint 1,6 tonna adomány gyűlt össze a rászorulóknak.
A kenyerünket minden nap megoszthatjuk azokkal, akiknek ez is jóleső segítséget nyújt.
Minden elismerés a kezdeményezésért.
Köszönet a Magyar Pékszövetségnek, a Magyar Vöröskeresztnek, és mindazoknak, akik csatlakoztam a Kenyér Világnapi jótékony kezdeményezéshez.
A Magyar Pékszövetség elnöke, Septe József és a Magyar Vöröskereszt főigazgatója, Kardos István 2025. október 16-án Budapesten a Benczúr Hotelben tartott tájékoztatót a jótékonysági összefogásról, ahol bemutatták a felajánlott péktermékek egy részét, majd közösen vitték a szállító kocsiba az adományt, hogy eljusson minden pékárú a rászorulóknak.
További információ a Magyar Pékszövetség oldalán és közleményében olvasható.
KENYÉR VILÁGNAPJA – SAJTÓKÖZLEMÉNY
Országos összefogás a Kenyér Világnapján – több mint 1,6 tonna adomány gyűlt össze a rászorulóknak
A Kenyér Világnapját 2001 óta ünnepeljük, a svájci székhelyű Pékek Világszövetségének kezdeményezésére. A dátum mögött mélyebb üzenet rejlik: október 16-án alapították meg a FAO-t, az élelmezésbiztonságért dolgozó nemzetközi szervezetet. E jeles nap így nemcsak a kenyér szerepére, hanem az élelmezésbiztonság, a fenntartható gazdálkodás és a közösségi felelősségvállalás fontosságára is ráirányítja a figyelmet.
A kenyér világnapja: a közösség és az összetartozás ünnepe
A Kenyér Világnapja a világ számos országában jelentős esemény, amelyhez különféle hagyományok és rendezvények kapcsolódnak. Németországban például a „Tag des Brotes” alkalmával a pékségek nyílt napot tartanak, hagyományos sütési bemutatókkal és kóstolókkal.
Olaszországban hatalmas közös kenyeret sütnek, amelyet a főtereken osztanak szét az emberek között, erősítve a közösségi összetartozást. Franciaországban a pékek jelképes áron vagy ingyen kínálnak kenyeret gyermekeknek és időseknek, Görögországban vallási és kulturális ünnepek kapcsolódnak e naphoz, Mexikóban rekordkísérletek zajlanak, míg az Egyesült Államokban minden eladott kenyér után egy cipót adományoznak az élelmiszerbankoknak.
Hazai összefogás a jó ügyért
A Kenyér Világnapja alkalmából a Magyar Pékszövetség idén első alkalommal hirdetett meg országos jótékonysági akciót, amelyhez 26 pékség és sütőipari vállalkozás csatlakozott az ország különböző pontjairól.
A tagság jóvoltából Budapestre, valamint Ajkára, Balassagyarmatra, Egerbe, Győrbe, Kaposvárra, Kecskemétre, Monorra, Salgótarjánba és Szentendrére és Szegedre érkezett jelentős mennyiségű friss kenyér és pékáru. Az országos összefogás eredményeként több mint 1,5 tonna adomány gyűlt össze, amely a Magyar Vöröskereszt közreműködésével jut el gyermekintézményekbe, családsegítő központokba és szociális intézményekbe.
„A kenyér megosztása jelképes cselekedet: azt üzeni, hogy közösségként gondoskodunk egymásról. A pékek munkája a mindennapokban is szolgálat — ezen a napon pedig ez az üzenet még hangsúlyosabban jelenik meg” – mondta Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke a budapesti Benczúr Hotelben megtartott sajtóreggelin.
Az elnök hozzátette: „A mai nap különleges, mert első alkalommal sikerült országos kampányt szervezni, amelyben a sütőipari cégek, pékségek és a hazai legjelentősebb civil szervezet egyaránt szerepet vállaltak. Ez az összefogás a pékszakma erejét és társadalmi felelősség vállalását mutatja.”
A Magyar Vöröskereszt a segítség útja – Kardos István főigazgató
A jótékonysági akció adományait a Magyar Vöröskereszt veszi át és juttatja el az ország számos pontján a rászorulóknak. Kardos István, a szervezet főigazgatója elmondta, hogy a felajánlások gyermekintézményekbe, családsegítő központokba és szociális intézményekbe kerülnek, ahol valódi segítséget jelentenek a mindennapokban.
Fontos megjegyezni, hogy az adományozás nem kampányjellegű kezdeményezés, hanem folyamatos értékvállalás. A pékszakma évek óta részt vesz különböző karitatív programokban, támogat ételosztásokat, helyi közösségi eseményeket és civil szervezeteket. A Kenyér Világnapja ennek az összefogásnak kiemelt pillanata: amikor országos szinten is megmutatkozik, hogy a kenyér nem csupán árucikk, hanem érték. A Szövetség és partnerei bíznak abban, hogy a kezdeményezés hagyománnyá válik, és évről évre egyre több emberhez jut el a kenyér üzenete és a segítség.
A kezdeményezéshez csatlakozó adományozó cégek: Ács Pékség - Kaposvár, Balmaz Sütöde Kft. - Balmazújváros, Bedő Pékség – Győr, Beretka és Társai Kft. – Pétervására, Brunner Pékség - Kaposvár, Ceres Sütőipari Kft. - Győr, Desedai Pékség - Kaposvár , Falatnyi Pékség - Magyarpolány, Fejedelmi Pékség Kft. - Tiszakécske, Flamad Pékség - Hódmezővásárhely, Friss Cipó Kft. - Salgótarján, Friss Sütőipari Kft. - Solt, Gazda-Kenyér Kft. - Balassagyarmat, Három Tarka Macska Kézműves Pékség - Budapest, Janovicz Pékség Sütőipari Kft. - Eger, Kaposmérői Kenyérgyár és Cukrászüzem Kft. - Kaposmérő, Kápolnai Pékmesterek Kft. - Kápolna, MORPEK Kft. - Budapest, Pilis Pékség – Gőgös Ernőné egyéni vállalkozó – Pilisszentkereszt, Pilisi Sütő Kft. - Pilis, Slendy Pékség – Slendy Kft. - Kaposvár, Szász Pékség- Solymár, VAJ Pékségek - Budapest, Varga Pékség - Ásotthalom, Vela Kft. – Nyíregyháza
A Magyar Pékszövetség minden adományozónak köszöni az együttműködést és az önzetlen segítséget!
Teltházzal indult a 40. SPAR Budapest Maraton Fesztivál, vasárnap jön minden idők legnagyobb hazai maratonja
Fesztiváli hangulatban, futók és érdeklődők tízezreivel indult a 40. SPAR Budapest Maraton Fesztivál. A jubileumi sportünnep szombati nyitánya a rövidebb távokról, a családi és sulifutásokról, az esélyegyenlőségi futamról és a városi túrákról szólt. A kétnapos esemény vasárnap minden idők legnagyobb magyarországi maratonjával folytatódik.
Már a nyitónapon megmutatkozott a jubileumi eseményt övező páratlan érdeklődés: a Pázmány Péter sétányon felállított versenyközpont zsúfolásig telt futókkal és családtagokkal. A szombat a rövidebb távú és közösségi versenyek jegyében telt a 10 kilométertől kezdve a családi futásokon, a suliváltókon és gyerekfutamokon át a FODISZ esélyegyenlőségi futamáig számos esemény bizonyította, hogy a futás valóban mindenkié.
A nap leghosszabb versenyszámát, a Regnum 10 km-t a férfiaknál Palkovits István (30:48), a 3000 méter magyar csúcstartója, a nőknél pedig Szabó Nóra (33:26), a hazai női maraton rekordere nyerte meg.
- Hihetetlen energiája volt a mai napnak. Ez volt a legszebb visszaigazolása annak, amiben hiszünk: hogy a futás valóban mindenkié. Amikor az ember körbenéz a Pázmány Péter sétányon, valamint a rajt és cél területen és látja a családokat, a gyerekeket, az első bálozókat a rutinos sportolókkal együtt, az megmutatja a közösségi sport valódi erejét. Ez a hangulat méltó felvezetése a vasárnapi rekord maratonnak, amely sporttörténelmi esemény lesz - mondta Kocsis Árpád, a Budapest Sportiroda (BSI) ügyvezetője.
Vasárnap jön a kétnapos rendezvény csúcspontja, a minden eddigi rekordot megdöntő klasszikus maratonnal és a kapcsolódó futamokkal. Budapest holnap szintet lép és végérvényesen belép a legjelentőbb európai futófővárosok sorába.
A szervezők szeretettel várnak mindenkit az útvonal mentén, hogy közösen szurkoljuk végig Magyarország legnagyobb futóünnepének vasárnapi, történelmi eseményeit.

A legjobb feltöltődések egyike, amikor a természet szépségének szemlélésére fordítjuk az időt. Különösen érvényes a természet jó hatása, ha mindez az állatszeretet köré csoportosul. Az Állatok világnapját ünnepeljük együtt a Fővárosi Állat- és Növénykertben! Vasárnap találkoznak az Állatkerti Nevelőszülők! Micsoda gondoskodás és lehetőség a szimbolikus örökbefogadás, Mikor is érdemes elgondolkodni ezen, mint az Állatok Világnapján, az Állatszeretet Ünnepén, amit az Állatkerti Nevelőszülők találkozója követ!
A Fővárosi Állat- és Növénykert honlapján és közleményében minden részlet elérhető.
Forrás: Fővárosi Állat- és Növénykert
Állatszeretet Ünnep és Nevelőszülők Napja az Állatkertben
Az alapító igazgató, Xántus János születésének 200. évfordulójáról is megemlékeznek 2025. október 2. (csütörtök) – Pénteken, szombaton és vasárnap is sokféle programmal várja a nagyközönséget a Budapesti Állatkert, részben az állatok világnapjához, részben az intézmény alapító igazgatója, Xántus János születésének 200. évfordulója alkalmából. Pénteken és szombaton az Állatszeretet Ünnep eseményei miatt lesz érdemes ellátogatni az Állatkertbe, vasárnap pedig az Állatkerti Nevelőszülők Találkozóját rendezi meg az Állatkerti Alapítvány.
Szombaton emellett az Állatkert alapításának korát és Xántus János munkásságát felidéző tematikus vezetéseket is tartanak.
Az állatok világnapját minden évben október 4-én ünnepli a világ: vagyis Assisi Szent Ferenc napján, akit hagyományosan az állatok védőszentjének tartanak. A jeles napról természetesen a Fővárosi Állat- és Növénykertben is megemlékeznek az október 3-tól 4-ig, azaz péntektől szombatig tartó Állatszeretet Fesztivállal, illetve az október 5-i, azaz vasárnapi Állatkerti Nevelőszülők Találkozójával.
Állatszeretet Ünnep (október 3-4.)
Az Állatkertben látható sok állat és növény, illetve a bemutatásukhoz kapcsolódó programok mellett az Állatszeretet Ünnep mindkét napján extra programokkal várják a közönséget a kert tíz különböző pontján. Lesz például fenntarthatósági játszóház a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület jóvoltából, lesz méhészeti bemutató, élménypedagógiai állomás, és bemutatják az Állatkert vadállatmentő tevékenységét is. A Herman Ottó Intézet állomásánál az év emlősével, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület standjánál pedig az év madarával és az év hüllőjével ismerkedhetnek az érdeklődők.
A „Rovardában” – a Magyar Rovartani Társaság és az Állatkert rovarászainak közös állomáshelyén – az ízeltlábúak világát lehet megismerni, a Magyar Természetjáró Szövetség standjánál pedig a természetjárásról lehet mindent megtudni. Szolnoki Ágnes illusztrátor a természetes illusztrációk világával ismerteti meg a közönséget, a Magyar Biológiai Társaság állomáshelyén pedig a talajlakó élőlények sokszínűségére lehet rácsodálkozni.
A fenti programok mellett szombaton kézműves állomás is lesz az állatkerti Zöldműhely munkatársaival, a Birdo Természetvédelmi Egyesület természetfotós standdal készül, és lesz denevéres állomás is a Bakonyi Denevérvédelmi Alapítvány szakembereivel. Ugyancsak a szombati napon négy ismeretterjesztő előadásra is sor kerül a Varázshegy Csillagterében: dr. Sós Endre, az Állatkert főigazgatója a vadállatmentésről, dr. Farkas Anna, a Herman Ottó Intézet természetvédelmi igazgatóhelyettese a magyar szöcskeegérről, Mirtse Áron, az Állatkert Ismeretterjesztő és Oktatási Osztályának munkatársa az őshonos állatfajtákról, Benyó András, a Varázshegy gyűjteményi vezetője pedig az ízeltlábúakról tart érdekes előadást.
A Xántus-megemlékezés közönségprogramjai (október 4.)
Kétszáz éve született Xántus János utazó, etnográfus, zoológus és állatkertész, aki egyúttal a Budapesti Állatkert alapítási eszméjének úttörője, és a kert megnyitáskori igazgatója is volt. A tulajdonképpeni évforduló vasárnapra esne, de a hivatalos megemlékezéseket már pénteken megtartják. A központi megemlékezés 11 órakor a Fiumei úti sírkertben, Xántus János síremlékénél lesz, 13 órakor pedig az Állatkertben álló szobrát is megkoszorúzzák.
A jeles évfordulóhoz kapcsolódóan két közönségprogramra is sor kerül: október 4-én, szombaton 11 órától a Fiumei úti sírkertben tart az Állatkert vezetett sétát a Nemzeti Örökség Intézetével közös szervezésben, melynek során az Állatkert szóvivője kalauzolja végig a résztvevőket az Állatkert alapításának történetén, bemutatva a Fiumei úti sírkertben nyugvó „alapító atyákat”, az épületek és a területbeosztás megtervezőit, valamint az első kertészeti tervek készítőjét. Ugyancsak szombaton, délután 2 órakor pedig magában az Állatkertben lesz tematikus séta, amelyen az intézmény alapításának korát és Xántus állatkerti tevékenységét idézik fel.
Állatkerti Nevelőszülők Találkozója (október 5.)
Vasárnap 9:30-kor az állatkerti Főkapu téren kezdődik az Állatkerti Nevelőszülők Találkozója, amelyet évente kétszer hirdetnek meg azok számára, akik a kert valamelyik lakóját jelképesen örökbe fogadták. Az őszi találkozó hagyományos időpontja az állatok világnapja, vagy ahhoz közel eső hétvégi nap szokott lenni.
Az állatkerti nevelőszülőket dr. Sós Endre, az Állatkert főigazgatója, illetve Montskó Éva, az Állatkerti Alapítvány elnöke köszönti. Az esemény díszvendége Solti Ádám színművész, Bendedúz, a vörös panda egyik örökbefogadója lesz. A találkozó résztvevőit tombolával és állomásjátékkal is várják, a legizgalmasabb programnak azonban a szülői értekezlet ígérkezik: az állatgondozók ilyenkor számolnak be a nevelőszülőknek a jelképesen örökbe fogadott állatok mindennapi életéről és esetleges csínytevéseiről is.
Állatszeretet Ünnep 2025
2025. október 3. — október 4.
Futva mentem én is, hogy megörökítsem az emlékezetes pillanatokat. Úgy egyébként a Futni mentem című nagy sikereket elért magyar filmvígjátékra is futva mentem. Mert futni jó!
Rekordrészvétel és magyar győzelmek a 40. Wizz Air Budapest Félmaratonon
Magyar győzelemmel zárult, és több mint 20 ezer embert mozgatott meg a 40. Wizz Air Budapest Félmaraton, amely minden idők legnagyobb hazai félmaratonja volt. A férfiaknál Karsai Gábor, a nőknél Vindics-Tóth Lili diadalmaskodott, elnyerve ezzel a félmaratoni országos bajnoki címet is. A jubileumi versenyen csúcsot döntött a külföldi futóturisták részvétele is, ami jelentősen hozzájárult Budapest turisztikai bevéleteihez és emelte a főváros nemzetközi presztízsét.
Napos időben, ideális körülmények között zajlott a 40. Wizz Air Budapest Félmaraton, amelynek útvonala Budapest legszebb, világörökségi helyszínein haladt. Szeptember 7-én történelmet írtak a résztvevők és a szervező, Budapest Sportiroda: a különböző távokon regisztrált több mint 20 ezer indulóval új részvételi csúcs született, a 21,1 kilométeres távra egyéniben 13 800 futó nevezett, ami szintén új magyarországi rekord.
A férfiak mezőnyében Karsai Gábor 1 óra 4 perc 3 mp-es idővel, míg a nőknél Vindics-Tóth Lili 1 óra 11 perc 42 mp-es eredménnyel szakította át elsőként a célszalagot az ELTE Lágymányosi Campusánál.
Az esemény az egész országot megmozgatta, a futók 1070 különböző magyar településről érkeztek. Ezzel párhuzamosan a nemzetközi futóturisták részvétele is csúcsot döntött: 117 országból több mint 6300 külföldi nevező érkezett a fővárosba, ami azt jelenti, hogy a félmaratoni távon minden harmadik induló nemzetközi vendég volt. A legtöbb külföldi futó Nagy-Britanniából, Szlovákiából és Németországból látogatott el a versenyre.
- Csodálatos, minden rekordot megdöntöttünk, ez Magyarország eddigi legnagyobb félmaratonja! A mezőny közel 40 százalékát adó, 117 országból érkező több mint 6000 külföldi futó nagyjából 40 ezer vendégéjszakát töltött Budapesten, emelve a város presztízsét, ahová biztosan sokan visszatérnek majd. De a legfontosabb az a rengeteg mosoly és sikerélmény, amit ma mindenki átélt – köztük az a több mint kétezer futó is, aki ma teljesítette élete első félmaratonját. Ez a nap egy valódi futóünnep, egy felemelő pillanat, amire mindannyian – futók és szervezők, magyarok és külföldiek egyaránt – hihetetlenül büszkék lehetünk – mondta Kocsis Árpád, a Budapest Sportiroda ügyvezetője.
A futóközösség sokszínűségét mutatja, hogy a nők aránya elérte a 47%-ot, lenyűgöző számban, több mint 2000-en teljesítették először a távot, de közben ott voltak a mezőnyben a hazai profi mezőny képviselői, egykori olimpikonok, mint Józsa Gábor, vagy olyan ultrafutók, mint a 21-szeres Spartathlon teljesítő Lőw András. A futás iránti kortalan szenvedélyt bizonyította, hogy a tizenévesektől a nyolcvanas éveikben járó sportolókig minden generáció rajthoz állt. A közösséget tovább színesítették a szakmai bajnokságok is, ahol több mint 1450-en indultak a legkülönfélébb hivatások képviselőiként.
A félmaraton mellett a Szimpatika ABC 10 km-es futam, valamint a páros és trió váltók is rendkívül népszerűek voltak. Az esemény a jótékonyság terén is sikeres volt: a futók összefogásának köszönhetően 6,5 millió forint gyűlt össze különböző karitatív szervezetek számára.
Forrás: bestever.hu
Budapest Sportiroda
40. Wizz Air Budapest Félmaraton szeptember 7-én, vasárnap
A BSI félmaratonja
Az eddigi legnépesebb külföldi mezőny indul a 40. Wizz Air Budapest Félmaratonon szeptember 7-én vasárnap - derült ki a híradásokból.
A rendező Budapest Sportiroda tájékoztatója szerint 115 ország 6200 külföldi futója lesz ott a jubileumi verseny rajtjánál, ami hatalmas növekedés a tavalyi rekordhoz képest. A félmaratoni táv egyéni mezőnyének csaknem 40%-át külföldiek alkotják - nemzetközi viszonylatban is csak kevés város mondhatja el magáról, hogy egy szabadidős eseményre ilyen nagy arányban érkezzenek a rendező országon kívülről.
A legnépesebb külföldi csapatok hagyományosan a környező és nyugat-európai országokból érkeznek: a britek és szlovákok mellett a németek, csehek, lengyelek és franciák idén is több száz fős csoporttal képviseltetik magukat. A futó karaván a világ távolabbi pontjairól is rendkívül sok futót vonz: több mint százan érkeznek Brazíliából és az Egyesült Államokból, de Japánból, Kínából, Kenyából, Indiából és Ausztráliából is.
A korábbi évekre vonatkozó KPMG elemzés alapján a Budapestre érkező külföldi futó turisták és kísérőik (átlagosan 1,5 fő) átlagos tartózkodási ideje 2,8 nap, együttesen nagyságrendileg 40 ezer vendégéjszakát töltenek el a fővárosban. Több mint 2/3-uk repülővel érkezik, 62% kereskedelmi szálláshelyen: szállodában, panzióban száll meg, további 30%-uk pedig bérelt apartmant vesz igénybe.
Összességében is minden idők legnépesebb mezőnye indul a versenyen, több mint 20 ezer futó nevezett. A 40. Wizz Air Budapest Félmaraton egyénileg, párosban és trióban teljesíthető távjai teljesen beteltek, a szervezők telt-házat jelentettek. A rajtközpont melletti terület pedig igazi fesztivál helyszín változik, ahová a futók mellett további tízezrek látogatnak majd el.
- Ezzel a rekordlétszámmal Budapest vastag betűvel szedett a nemzetközi futótérképen, szeptember 7-én pedig egy napra Európa futó fővárosává válik. Az, hogy közel dupla annyi külföldi érkezik hozzánk, mint tavaly, az elmúlt évek munkájának és Budapest egyedülálló szépségének közös gyümölcse. Büszkék vagyunk arra, hogy ennyi futó számára mi adhatjuk meg az őszi szezon indító élményét, egy felejthetetlen futóünnepet a Duna-parton - árulta el Kocsis Árpád, a szervező Budapest Sportiroda ügyvezetője.
A 40. Wizz Air Budapest Félmaraton szeptember 7-én vasárnap a Pázmány Péter sétányról indulva a Duna mentén, Budapest festői szépségű, világörökségi helyszíneket is érintő útvonalon vezeti végig a futókat.
A Wizz Air a focit is támogatja: múlt keddi sajtóhír, hogy együttműködési megállapodást kötöttek az MLSZ-szel és a válogatottal. (Z.T.)
A 40. Wizz Air Budapest Félmaraton címszavakban
• Több mint 20 000 nevező a teljes eseményen
• Minden idők legnagyobb magyarországi félmaratonja – 13 800 nevező a 21,1 km-es távon
• Megmozdul az egész ország – 1070 hazai településről neveztek
• Csúcsot dönt a nemzetközi futóturizmus – 117 ország több mint 6300 futója Budapesten
• A félmaratoni távon minden 3. futó külföldi
• Európa egyik legszebb félmaratoni pályája – világörökségi helyszínek és panoráma
• Zenei félmaraton – 2 kilométerenként zeneszó várja a futókat, nézőket
• Félmaratoni Magyar Bajnokság – rajthoz áll a hazai élmezőny
• Félmaratoni szakmai bajnokságok informatikusok, jogászok, közgazdászok, mérnökök, orvosok,
pedagógusok számára – több mint 1450 szakmájára büszke futó
• Jótékonysági nagyüzem – 6,5 millió forintos jótékonysági adománycél
Program
2025. SZEPTEMBER 7. VASÁRNAP
Rajt/cél és versenyközpont az ELTE Lágymányosi Campusánál
• 07:20-07:30 Bemelegítés Wizz Air Budapest Félmaraton - Szalka Andrea
• 08:00 RAJT 40. Wizz Air Budapest Félmaraton, Wizz Air Páros Félmaraton és Wizz Air Trió
Félmaraton
• 10:10-10:50 Eredményhirdetés 40. Wizz Air Budapest Félmaraton / OB / Wizz Air Páros és Trió
Félmaraton
• 12:00 RAJT Szimpatika ABC 10 Km
• 12:50-13:15 Eredményhirdetés Szimpatika 10 km
Fővédnök
Karácsony Gergely - Budapest Főpolgármestere
Védnökök
Szijjártó Péter- Külgazdasági és külügyminiszter
Révész Máriusz- Aktív Magyarországért felelős államtitkár
Csúcsokat dönt a futóturizmus: soha ekkora külföldi érdeklődés
Európa egyik legszebb félmaratoni útvonala 117 ország több mint 6300 külföldi futóját vonzza Budapestre.
A félmaratoni távon minden 3. futó külföldi.
A legaktívabb 10 ország:
• Nagy-Britannia – 686 nevező
• Szlovákia – 643 nevező
• Németország – 495 nevező
• Csehország – 494 nevező
• Lengyelország – 452 nevező
• Franciaoaország – 402 nevező
• Spanyolország – 300 nevező
• Norvégia – 263 nevező
• Olaszország – 195 nevező
• Románia – 147 nevező
Beszédes adatok – érdekességek
Magyarország 1070 településéről érkeznek futók Budapestre.
20 000 + nevező a teljes eseményen
13 800 nevező az egyéni félmaratonon
a résztvevő magyar futók 28 %-a, 2450 honfitársunk első félmaratonját futja
3 400 nevező a 10 km-en
a résztvevő magyar futók 30 %-a, 760 honfitársunk, első 10 km-ét futja.
3300 nevező (1300 csapat) a váltó versenyszámokban.
Nemek aránya a teljes eseményen: 47% nő, 53% férfi
Félmaratonon: 42% nő 58% férfi (1996-ban 12 %, 2010-ben 27% volt a nők aránya a félmaratonon.)
A korosztályok aktivitása
• 18 éves korig – 2,9 %
• 19-25 év közöttiek – 14,9 %
• 26-40 év közöttiek – 45,8 %
• 41-50 év közöttiek – 23,0 %
• 51-60 év közöttiek – 10,9 %
• 61-70 év közöttiek – 2,2 %
• 71-80 év közöttiek – 0,3 %
• 80 év feletti nevezők – 4 fő
Az esemény legidősebb résztvevője 87 éves Richter Ferenc (Szimpatika 10 km)
A legidősebb félmaratonisták: Ludwig Georgc Braun (GER) (82) és Sarah Marzaioli (GBR) (73)
Szemelvények az esemény magyar nevezőinek területi megoszlásából
A magyar résztvevők 55%-a vidékről érkezik a fővárosba
Budapest 6 700 fő
Pest vármegye 2 700 fő
Fejér vármegye 600 fő
Bács-Kiskun vármegye 420 fő
Komárom-Esztergom vármegye 400 fő
Győr-Moson-Sopron vármegye 400 fő
Jubileumi Futók Klubja
A Budapest Félmaraton 25. és a maratoni futás 2500. jubileumi éve alkalmából a BSI 2010-ben megalapította
a Budapest Félmaraton Jubileumi Futók Klubját (JFK).
A klubnak tagja lehet minden olyan futó, aki legalább 15 alkalommal teljesítette a Budapest Félmaratont. A
klubtagok jubileumi oklevelet, a teljesítésük számával és JFK logóval ellátott technikai futómezt és egyedi
rajtszámot kapnak.
12 futó idén 30. alkalommal teljesítheti a Budapest Félmaratont!
29 x teljesítheti a távot 11 futó
28 x teljesítheti a távot 5 futó
27 x teljesítheti a távot 15 futó
26 x teljesítheti a távot 12 futó
21-25 x teljesítheti a távot 75 futó
Amivel a futókat várjuk
• a firissítőpontokon
3 500 liter izotóniás ital
19 000 liter víz
70 kg szőlőcukor
4 000 db banán
• a teljes szervezői létszám meghaladja 1200 főt
Visszatekintés
1984 és 1993 között a félmaraton az IBUSZ és a Mars Maraton keretében került megrendezésre. 1994-ben
és 1995-ben szünetelt a Budapest Maraton és Félmaraton. 1996-ban új szponzorral, a Kaiser’s-Plus céggel
újjáéledt a maraton, és a Nike segítségével a félmaraton is. A két esemény külön vált, mindkettő az őszi
versenynaptárba került.
A Budapest Félmaraton 39 éves története során eddig célba ért 164 855 félmaratonista összesen 3 478 440
km-t futott Budapesten. Ez a Föld—Hold távolság több mint nyolcszorosa.
Szemelvények az esemény nevezői számaiból
A tavalyi, 39.Wizz Air Budapest Félmaraton dobogósai
férfiak
Szemerei Levente (Szekszárd) 01:03:24
Lomb Ádám (PVSK) 01:05:47
Bono Kennedy Kikemoi (Csömör Sport) 01:05:57
nők
Szabó Nóra (MTK Budapest) 1:12:08
Jepkiui Glorius (Csömör Sport) 01:85:24
Ciara Boyd-Squires Long (Csömör Sport)1:18:33
Külön versenyek
Szakmai bajnokságok
Az egyéni félmaratoni távon Informatikusok, jogászok, közgazdászok, orvosok, mérnökök, pedagógusok
számára – a 6 szakma több mint 1100 képviselője nevezett.
mérnök – 370 fő
informatikus – 370 fő
közgazdász – 330 fő
pedagógus – 135 fő
jogász – 135 fő
orvos – 130 fő
Papageno Varázsfutoda Kupa
Az Európában egyedülálló -muzsikus futók 3 fős csapatainak meghirdetett- váltóversenyen 9 csapat indul.
Ezekben 30 fúvós, vonós, ütős muzsikus és énekes fut a Budafoki Dohnányi Zenekar, a MÁV Szimfonikus
Zenekar, a Magyar Állami Operaház, az Anima Musicae Kamarazenekar, a Készenléti Rendőrség Zenekara
és a Nemzeti Filharmonikusok színeiben.
Neves résztvevők
Nagykövet a futópályán
Ono Hikaria – Japán Budapesti Nagykövete
Művészek a futópályán
Bazsinka József – Liszt Ferenc-díjas tubaművész
Bátyai Éva – színésznő
Bölkény Balázs – színész (Vígszínház)
Ertl Péter – A Nemzeti Táncszínház igazgatója
Medveczky Balázs – színész (Vígszínház)
Nyári Szilvia – színésznő
Szántó Balázs – színész (Vígszínház)
Széphalmi Júlia – a Madách Színház táncművésze
Trokán Anna – színésznő
Élsportolók a mezőnyökben
Bódis Tamás - Spartathlon és 24 órás VB győztes ultrafutó
Csere Gáspár - olimpikon maratonista
Erdélyi Zsófia – olimpikon maratonista
Kiss Gergely dr. – olimpiai bajnok vízilabdázó
Kovács-Garami Katalin – válogatott maratonista, VB résztvevő
Kovács István Kokó – olimpiai bajnok ökölvívó
Kovács Tamás - középtávfutó olimpikon
Litauszki Róbert – a Vasas SC labdarúgója
Mátyus János – 34 szeres válogatott labdarúgó
Rakonczai Bea – olimpikon hosszútávfutó
Simon Krisztián – az Újpest FC labdarúgója
Szabó Tünde - olimpikon maratonista
Szemerei Levente – maratoni országos csúcstartó, 2:10:43
Közéleti szereplők, üzletemberek
Adorján Richárd dr – költségvetésért felelős helyettes államtitkár (NGM)
Gáncs Kristóf – Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója
Hartyánszky István Dr. – a Városmajori Szív és Érgyógyászati Klinika profilvezető szívsebésze
Horváth Szilárd – műsorvezető, szerkesztő (M5 és Kossuth Rádió)
Kovács Levente dr. – az Óbudai Egyetem rektora
Ian Ogden Malin – A Wizz Air alelnöke, pénzügyi igazgatója
Rátonyi Krisztina – műsorvezető (MTVA)
Váradi József – A Wizz Air vezérigazgatója
Zacher Gábor dr. – Toxikológus, médiaszemélyiség
Jótékonyság
A BSI 2008 óta rendszeresen áll szervezőként és támogatóként jótékony célok mellé. Fontosnak tartjuk, hogy
az általunk szervezett eseményeknek szerves része legyen a jótékonyság, mert hisznük az összefogás és a
futótársadalom erejében.
A 40. Wizz Air Budapest Félmaraton “jótékonysági termése” várhatóan eléri a 6,5 Millió Ft-ot.
Már nevezéskor lehetsz jótékony futó!
A nevezéskor választható jótékonyság keretében az Ökumenikus Segélyszervezet “Kapaszkodó programja”
1 100 000 Ft, a SUHANJ! Alapítvány 900 000 Ft támogatást kapott a nevezőktől.
Adománygyűjtő futókkal és kiállítói standdal megjelenő karitatív szervezetek
▪ Bátor Tábor – Élménykülönítmény
▪ Magyar Élelmiszerbank
▪ Magyar Ökumenikus Segélyszervezet
▪ Lázár Bence Emlékalapítvány
▪ Őrzők Alapítvány
▪ SUHANJ! Alapítvány
▪ Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat
▪ UNICEF
Fesztiválközponttá alakul a Pázmány Péter sétány a 40. Wizz Air Budapest Félmaraton idejére
Vasárnap jön minden idők legnagyobb hazai félmaratonja, szeptember 7-én a 40. Wizz Air Budapest Félmaraton mezőnye veszi birtokba a város legszebb útvonalait. A Budapest Sportiroda (BSI) jubileumi versenyének különböző távjaira rekordszámú, 20 800 nevezés érkezett. Az esemény történelmet ír, a nemzetközi futókaraván, a számos zenei és frissítő pont igazi fesztiválhangulattal tölti meg a fővárost, amelynek néhány pontján emiatt forgalmi változásokra kell számítani.
A verseny alatt Budapest legszebb útvonalai megtelnek élettel és a mozgás örömével. A fesztiválhangulatot 16 útvonal menti zenei pont teszi teljessé, a versenyközpontnak is helyet adó Pázmány Péter sétány pedig aznapra valóságos fesztiválhelyszínné alakul át.
A nagyszabású rendezvény megváltoztatja Budapest megszokott forgalmi rendjét, a futók biztonsága érdekében a rendezvény ideje alatt a város néhány pontján ideiglenes és szakaszos forgalomkorlátozásokra kell számítani. Fontos hangsúlyozni, hogy a lezárások csak a futómezőny áthaladásának idejére érvényesek. Amint a futók biztonságban továbbhaladtak egy adott szakaszon, azt a szervezők a lehető leghamarabb újra megnyitják a forgalom számára.
- Kevés ahhoz fogható élmény van, mint átszaladni a lezárt hidakon, és a város legszebb, UNESCO világörökségi helyszínei között futni tízezredmagaddal. Ezen a napon a futóké a főszerep; rövid időre nekik adjuk át a várost, hogy egy felejthetetlen élménnyel gazdagodjanak. A zene, a szurkolók és a csodálatos útvonal együttese olyan energiát teremt, ami minden résztvevőt a célba repít. Köszönjük a budapestiek türelmét, és arra bíztatjuk őket, hogy jöjjenek el, szurkoljanak, legyenek ennek a csodálatos eseménynek a részesei – mondta Kocsis Árpád, a Budapest Sportiroda ügyvezetője.
A gördülékeny közlekedés érdekében a szervezők javasolják a közösségi közlekedés használatát. Az aktuális menetrendi információkért és az esetleges változásokért érdemes a BudapestGO alkalmazást vagy weboldalt felkeresni.
Tervezett szakaszos és ideiglenes lezárások 2025. szeptember 7-én, vasárnap:
* A Pázmány Péter sétányról a forgalmat 2025.09.06-a 8:00 és 09.07-e 21:00 között rajt- és cél építési munkálatok miatt elterelik.
Web: https://www.budapestfelmaraton.hu/forgalmi-valtozasok/
A Budapest Sportiroda köszöni a közlekedők türelmét és megértését, és minden érdeklődőt szeretettel vár az útvonal mentén, hogy együtt ünnepeljék a mozgást és részesei legyenek a különleges eseménynek.
Sikeres megakoncertet adott Leslie Mandoki és csapata, a világhírű Mandoki Soulmates a Budai Várban!
Az ötven éves évfordulón együtt emlékeztek a legnagyobb előadók és a kitartó közönség a szabadságvágy útjának a jubileumán..
A látványos koncerten Leslie Mandoki és világzenei nagyságokból álló zenekara, a Mandoki Soulmates Budapesten, a Budai Várban ünnepelte Mandoki életének és művészetének ötven évét.
Mandoki szavaival: „mindenkit szeretettel meghívunk, aki hisz a zene erejében, mint a mély művészi kifejezésmódban és a felszabadulás módjában egyaránt.”
A rendkívüli helyszín Budapest ikonikus helyszíne, a Budai Vár tetején álló Szentháromság tér, amely méltó csúcspontja Mandoki előadói életének, amely az akkoriban hírhedt „Bem Klubban” kezdődött az 1970-es évek Budapestjén. A koncert felidézte Mandoki és a The Soulmates zenei útját, valamint a zenekar legújabb albumát, a „A Memory Of Our Future”-t, amely elsöprő nemzetközi sikert aratott, és nemrégiben a Rock and Roll Hírességek Csarnokában is szerepelt.
„Bár sokan közülünk már több mint 30 éve játszunk együtt, ezek a srácok mindig képesek lenyűgözni engem és a közönséget zenei tűzijátékukkal, amikor színpadon vagyunk” – mondta Leslie Mandoki a tavaly nyári koncertek után.
Leslie Mandoki életútja bizonyságul szolgál arra, hogy a zenét nem pusztán művészetként, hanem magasabb rendű hivatásként lehet megélni.
Mandoki szavaival: „Hangosak maradunk a zenéért, mert a dallamok a lelkünk nyelve. Az emberiségért, mert egymás nélkül nincsenek igazi győzelmek. És a jövőért, mert a szabadság nem örökség, hanem küldetés, amit el kell érnünk…”
Aki eljutott a Szent István napjához kapcsolódó lenyűgöző szabadságkoncertre, személyes élményekkel gazdagodott a majd négy órás fellépésen, de az sem maradt le a hangulat megéléséről, aki az élő közvetítésen követte Leslie Mandoki és a Mandoki Soulmates jubileumi ajándék koncertjét..
▶️ https://www.youtube.com/live/t19CDG83nL0?si=TgrgNJcDLSJvAE6f
Mandoki Soulmates - 50 Years Longing For Freedom - The livestream of the anniversary concert
Mandoki Soulmates Mega Concert—50 Years in Freedom
August 21, 2025, 7 pm
Szentháromság Tér, Buda Castle
Mandoki Soulmates - 50 Years Longing For Freedom - The livestream of the anniversary concert
Mandoki Soulmates - 50 év szabadságvágy - Az évfordulós koncert élő közvetítése
Forrás: Mandoki Soulmates
Köszönet illeti Leslie Mandoki és a Mandoki Soulmates minden egyes tagjának a felejthetetlen előadását, amellyel felidézték az elmúlt ötven év szabadságvágyát és hangot adtak annak, hogy az egymás közötti hidak építésével erősebben tölthetjük be a béke iránti vágyat, amire oly nagy szüksége lenne ennek a tévelygésekben élő nagyvilágnak.
Köszönjük Leslie Mandoki és Mandoki Soulmates! Mindig visszavárunk!
Már nagyon várjuk!
Történelmi időutazásra hívja mindazokat a Mandoki Soulmates, akik hisznek a zene világformáló erejében. 2025. augusztus 21-én, Budapesten a Budai Várban a Szentháromság terénél olyan este bontakozik ki, ahol nem márványból vagy bronzból, hanem hangjegyekből és érzelmekből épül emlékmű.
Hangolódjunk a koncertre!
A koncerten biztos, hogy felcsendülnek majd a legnagyobb Mandoki Soulmates-dalok és a legújabb korong melódiái, köztük: We Stay Loud, Blood in the Water, Devil’s Encyclopedia.. A műsor számos meglepetést is tartogat. Egy biztos, felejthetetlen pillanatok várnak a közönségre.
Forrás: Mandoki Soulmates
2025. augusztus 21. 19:00
2025. augusztus 20. - Hankó Balázs állami kitüntetéseket és művészeti díjakat adott át a Pesti Vigadóban
Augusztus 20. alkalmából adományozható állami kitüntetéseket és művészeti elismeréseket, köztük Népművészet Mestere díjakat adott át Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter Varga-Bajusz Veronikával és Závogyán Magdolnával, a tárca államtitkáraival kedden Budapesten, a Pesti Vigadóban.
"Nemzetünk születésnapja nemcsak egy ország ünnepe, hanem minden magyaré. Azoké, akiknek születésnapját generációról generációra ünnepli családjuk, vagy történelmünket formáló tettei miatt nemzetünk, Európa sőt a világ, mert örökségük velünk él most is" - emelte ki Hankó Balázs a díjátadón mondott beszédében. Hangsúlyozta: egyik legnagyobb formátumú államférfink István király, aki nem csupán országot, hazát teremtett, hanem mindezt a kereszténység fundamentumára helyezte, "melynek szegletkövei hitünk által formált kultúránk, a világot jobbítani szándékozó tudásunk, a közösséget szolgáló hivatásunk, és nemzetünk jövőjének zálogai, családjaink".
A miniszter a díjazottakról szólva kiemelte: "mindaz, amit tudunk a világról és hazánkról, és mindaz, amit majd még megismerünk, megtanulunk és továbbadunk róla, az az önök elméjében és szívében, lelkében van, önök emelik a mindennapokban magasba a magyar nemzetet". Azok, akiktől fiatalok százai tanulnak néptáncot és népzenét, vagy értik meg a klasszikusokat, azok, akik a világ élvonalába juttatják a magyar egyetemeket, akik élővé teszik a magyar hagyományokat, akik tanítanak, a sport szeretetére nevelnek fiatalokat, támogatják a legnehezebb helyzetben lévőket, vagy gyógyítják a betegségben szenvedőket - sorolta. "Közös felelősségünk, hogy nemzetünk értékállóságát, a teremtett világ rendje szerinti tiszteletét, a családok iránti elkötelezettségét megőrizzük egy olyan korban, amikor számos helyen a mindezen alapvető értékeket tagadó amorf ideológiák tombolnak" - hangoztatta a miniszter.
Az ünnepségen Hankó Balázs Varga-Bajusz Veronika felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkárral a Magyar Érdemrend Parancsnoki Kereszt polgári tagozat, a Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat és a Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat díjakat, valamint a Magyar Arany-, Ezüst- és Bronz Érdemkereszt polgári tagozat elismeréseket adta át. A Népművészet Mestere díjakat, a Móra Ferenc-, Pauler Gyula-, Szinnyei József-, Bánffy Miklós-, Bessenyei György-, Csokonai Vitéz Mihály- és Martin György-díjakat, a Pro Cultura Hungarica díjat, a Népművészet Ifjú Mestere díjakat és a Miniszteri Elismerő Oklevelet Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkárral együtt adta át a miniszter.
Forrás: https://kormany.hu/hirek/augusztus-20-hanko-balazs-allami-kitunteteseket-es-muveszeti-dijakat-adott-at-a-pesti-vigadoban, MTI
A föld ezer esztendeje megtart minket, hazát és életet ad, ezért az államalapítás ünnepe és az új kenyér megszegése a magyarság megmaradásának jelképe - jelentette ki Nagy István agrárminiszter az államalapító Szent István ünnepe alkalmából tartott kitüntetési ünnepségen 2025. augusztus 18-án, hétfőn, a Pesti Vigadóban.
A rendezvényen a miniszter arra emlékeztetett, hogy augusztus 20-án egyszerre emlékezünk a keresztény magyar állam megalapítására, Magyarország születésére és megszegjük az új kenyeret. Ilyenkor ünnepeljük a múltunkat és a jövőnket, a jelenben való létünket, a magyarságot. Szent István emlékezete minden időben erkölcsi példát, az egész magyarságot illető történelmi örökséget és közösségi, lelki erőforrást jelent mindannyiunk számára. Államalapító királyunk ereje és bölcsessége olyan szilárd alapokra építette Magyarországot, amelyek 1025 éve megtartanak bennünket – tette hozzá.
A tárcavezető kitért arra is, hogy hagyományosan augusztus 20-án szenteljük meg és szegjük fel a kenyeret, amely már az idén aratott búzából készült. Ez a pillanat egyszerre szól a múltról, a jelenről és a jövőről: hálát adunk a termésért, és reménnyel telve tekintünk a következő esztendőre. Azok, akik az agrárium területén dolgoznak, jól tudják: kultúra a föld is, amelyet megművelünk és a termés is, amelyből ételt készítünk. A föld nemcsak eltart bennünket, hanem tartást és büszkeséget is ad annak, aki megbecsüli, aki gondozza. A föld megmutatja, kik vagyunk, és mit érünk valójában. Kifejtette, az idei nyári aratás eredményei minden okot megadnak a bizakodásra. A nyári kalászosok és a repce hozama meghaladta az elmúlt öt év átlagát. Bár földjeink áztató esőre szomjaznak, idén is megmutattuk, együttműködéssel mire vagyunk képesek. Egy ország nevében mondunk most köszönetet a gazdák munkájáért és kitartásáért.
Nagy István elmondta, a mi felelősségünk, hogy továbbra is őrizzük termőföldjeinket, védjük vizeinket, erdeinket, a Kárpát-medence természeti és kulturális értékeit. Az oktatás, a kutatás, a tudomány eszközeivel is tovább erősítjük a mezőgazdaságot, az élelmiszeriparunkat, azért, hogy a magyar vidék kenyeret és hazát adjon minden magyar családnak. Ennek szellemében tevékenykednek azok a szakemberek és jeles személyiségek, akik ma kitüntetést kaptak. Ők azok, akik méltóképpen őrzik és gyarapítják a mindennapokat, 1025 év örökségét. Köszönet a munkájukért, helytállásukért, példaadásukért! Tevékenységükkel nemcsak a jelent, de a jövőt is szolgálják, hogy a következő ezer év magyarjai hálával gondoljanak ránk – hangsúlyozta az agrártárca vezetője.
Forrás: Agrárminisztérium
Éljenek bárhol földön, magyarnak lenni ajándék. Szent István király szilárd alapokra épített! Öröksége örökké él!
A születésnap mindig fontos esemény! Ünnep a javából! A Fővárosi Állat- és Növénykert az állatlakók születésnapja mellett az intézmény ünnepét is közösségben ünnepelte egy különleges tortával, amely csupa sok finomságból készült.
A közös tortaevésben a látogatók is kaptak kostolót, a gondozók pedig gondoskodtak arról, hogy az állatlakók is részesüljenek a sok finomságból. Köszönjük a meghívást a jeles eseményre. A fotógalériában láthatók az ünnepi pillanatok!
Boldog Születésnapot, kedves Fővárosi Állat- és Növénykert!
Gyere gyere ki az Állatkertbe egy közös Szülinapra! 159 év nem kis idő, és most mind a 159 évet ünnepeli a Fővárosi Állat- és Növénykert, ahol az érdeklődő látogatók mindig találhatnak a sok ezer kertlakó között vidám pillanatokat, érdekes történeteket.
159 év története egy Állatkertnek milliónyi titkot rejt magába. A Budapesti Állatkert különösen nagy lelkesedéssel veszi körül az állatlakók mindennapjait, és bőségesen gazdag programokat szervez egész éven át. Mind a hivatalos honlapon, mind a közösségi oldalán beszámol a sok-sok eseményről, ami az Állatkertben történik.
Egész éven át nagyszerű program az állatkerti látogatás, ahol béke van, sok szépség és meglepetés, miközben a sok ezer állat között mindig vannak különösen kedves meglepetések és történetek.
2025. augusztus 9-én, szombaton a Fővárosi Állat- és Növénykert 159. Születésnapját ünnepeljük. 2026-ban pedig kerek jubileummal készülünk a 160. Születésnapra! Programokban, szépségekben, meglepetésekben mindig bőségesen részesülhetünk, ha jó döntést hozunk és ellátogatunk az Állatkertbe!
Boldog Születésnapot, kedves Fővárosi Állat- és Növénykert!
Hírek a Fővárosi Állat- és Növénykertből:
159. születésnapjára készül a Budapesti Állatkert!
Augusztus 9-én változatos szülinapi programokkal várják a közönséget!
Az 1866. augusztus 9-én megnyílt Fővárosi Állat- és Növénykert a világ egyik legrégebbi állatkertje,
Magyarországon pedig megnyitásától számítva közel száz éven át ez volt az egyetlen ilyen jellegű intézmény. Az első hazai vidéki állatkertek ugyanis az 1950-es évek végén jöttek létre. A Budapesti Állatkert megnyitásának évfordulója egyúttal a magyar állatkertek napjaként is szerepel a naptárban a jeles napok között.
Szombaton lesz 159 éves a Budapesti Állatkert. Ebből az alkalomból délelőtt 10-től délután 4-ig extra születésnapi programokkal kedveskednek a látogatóknak. A különféle játékos családi és gyermekprogramok mellett tematikus vezetéseket is tartanak, és több partnerszervezet is kitelepül majd az Állatkertbe.
Augusztus 9-én, azaz most szombaton változatos születésnapi programokkal várja látogatóit a Budapesti Állatkert. A patinás városligeti intézmény ugyanis ezen a napon ünnepli megnyitásának 159. évfordulóját.
Az Állatkert sok-sok főszezoni programja és látnivalója, a különféle látványetetések, állattréningek és egyéb élményprogramok, valamit a sokféle kisállat, köztük a két kistigris mellett ezen a napon zülinapi tortakereső játék, állati világtérkép, „Régen és most” memóriajáték, kézműves asztal és születésnapi versírás várja a gyermeket, családokat. Az Állatkert múltja iránt érdeklődők számára tematikus vezetett sétákat is tartanak, amelyeken előzetes regisztráció alapján lehet részt venni. A növénybarátoknak vezetett botanikai barangolást is szerveznek az Állatkert parkjában.A születésnapi programok részeként az Állatkert több partnere is kitelepül a helyszínre.
A BRFK bűnmegelőzési Osztály állomásánál például a felelős állattartásról lehet majd többet megtudni, 10 órai
kezdettel pedig rendőrkutya bemutató is várja az érdeklődőket. A HungaroMet Környezetvédelmi Igazgatósága játékos programokkal készül. Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány sátránál az „Egyszer élünk körút” szűrőprogram részeként vércukor-, vérnyomás- és véroxigénszint-mérésre nyílik lehetőség. A részletes programkínálat az Állatkert weboldalán olvasható.
Bővebb információval szolgál a Fővárosi Állat- és Növénykert!
Forrás: Hanga Zoltán szóvivő, Fővárosi Állat- és Növénykert!
https://www.facebook.com/allatkert?locale=hu_HU
https://zoobudapest.com/programok/159-eves-a-budapesti-allatkert/
Az élet művészete kiállítás mutatja be a magyar plakátművészet első aranykorát. Aranykor a "boldog békeidőkben". Milyen nagy érték a béke, milyen nagy érték a boldog idő, milyen nagy érték az élet, milyen nagy érték a művészet, nagyon nagy érték az élet művészete!
A Magyar Nemzeti Galéria aktuális időszaki kiállítása remek válogatásban mutatja be "Az élet művészete. Szecessziós plakátművészet és tárgykultúra Magyarországon (1895–1914)" című plakátművészeti korszakot, amelynek minden alkotása egy sajátos irányzat, a szecesszió igényességével ábrázolja annak nagyságát és lényegé, amelyet most egyben élvezhet a látogató a patinás Budai Várban a Magyar Nemzeti Galéria földszinti kiállítótermeiben. Igazán színvonalas és látványos prezentációja a kiállítás a magyar plakátművészet első aranykorának.
Jó szívvel ajánlott kulturális felüdülés mindenkinek, aki kedveli a szecesszió érdekes értékes világát, de azokat is megszólítja, akik még ismerkednek ezzel a jellegzetes irányzattal. Ajánlott felfedezni a közös kapcsolódásokat napjaink hétköznapjaihoz, amelyet az élet művészete forraszt eggyé.
- A kiállítás a magyar plakátművészet első aranykorát mutatja be, amely a 19. és 20. század fordulóján a szecessziós stílus jegyében bontakozott ki. A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti hetek keretében nyílt tárlat a szecessziós plakátművészet és reklámgrafika remekművei mellett megidézi a korszak szecessziós tárgykultúráját is, könyveket, folyóiratokat, illetve iparművészeti tárgyakat, kerámiákat és bútorokat, összesen több mint kétszáz műtárgyat bemutatva.
A tárlaton mintegy 120 plakát szerepel, olyan művészektől, mint Rippl-Rónai József, Vaszary János vagy Ferenczy Károly, illetve a neves festők mellett feltűnnek a plakátra szakosodott művészek is, mint Faragó Géza, Biró Mihály, Helbing Ferenc, Tuszkay Márton. A korai magyar plakátművészetről annak ellenére nem született átfogó kiállítás vagy könyv, hogy nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő egyéni alkotásokkal büszkélkedhet. A kiállítás a plakátműfaj fejlődését és magyarországi kezdeteit nemzetközi kontextusban mutatja be, szerepeltetve a műfaj legnagyobbjai, Alphonse Mucha, Gustav Klimt, Henri de Toulouse-Lautrec, Koloman Moser és mások műveit.
A plakátok a legkülönbözőbb jelenségeket (újságok, színházak, kabarék, mulatók és kereskedelmi termékek) hirdetik, így felidézik készítésük korát. A tárlat felvillantja a polgári otthonok világát, a századforduló városi éjszakai életét, a kávéházak hangulatát, a városi nők öltözködését, szokásait, a korban népszerű szabadidős tevékenységeket, a biciklizést, a gyógyfürdők látogatását vagy a csillogó bálokat. A plakátok egyik legfontosabb motívuma a nő, aki a legkülönbözőbb szerepekben tűnik fel: az öntudatos nagyvilági dámától az éteri múzsáig.
A plakátok finom festői megoldásokkal vagy dekoratív vonalkultúrájukkal a szecessziós szépségeszményt hirdetik, gyönyörködtetnek, vagy éppen humorukkal igyekeznek megnyerni a közönség tetszését. Rajtuk keresztül újra átélhető az első világháborút megelőző utolsó boldog békeévek hangulata.
A kiállítás kurátora: Katona Anikó művészettörténész. - adja közzé összefoglalójában a Magyar Nemzeti Galéria a kiállítás ajánlásában.
A tárlat egészen 2025. október 5-ig látható. Remek művészeti élmény a szecesszió értékeinek és üzenetének felfedezésével.
Még vasárnapig látható az MS mester és kora című kiállítás a Szépművészetiben
Még vasárnapig látható az MS mester és kora című tárlat a Szépművészeti Múzeumban. A magyarországi középkori művészet egyik legjelentősebb, de személyét illetően titokzatos alkotóját, az MS mesterként ismert művészt és korát bemutató kiállítást eddig több mint ötvenezren tekintették meg.
A tárlat bemutatja a mester eddig ismert és újonnan beazonosított alkotásait és átfogó képet ad a művész alkotói környezetéről, a stílusát meghatározó művészeti régiókról, valamint a 15–16. század fordulójának magyar történelméről. A kiállítás egyúttal új javaslatot tesz a magyar művészettörténet egyik legizgalmasabb rejtélyének feloldására is, hogy vajon ki rejtőzhet az MS monogram mögött. A csaknem száz műalkotást, térképeket, maketteket, ötvösműveket, valamint korabeli dokumentumokat felvonultató kiállítás július 20-ig látható.
A monografikus tárlat középpontjában MS mester legismertebb alkotása áll, a selmecbányai Szent Katalin-templom egykori főoltára (1506). A késő középkori művészet e monumentális remekművéből fennmaradt hét táblaképet ezt megelőzően még soha egyetlen alkalommal sem sikerült összegyűjteni.
A téma legutóbbi áttekintésére és az ehhez kapcsolódó kiállításra közel harminc éve, 1997-ben került sor a Magyar Nemzeti Galériában, amikor a mester legismertebb alkotását, a Mária látogatása Erzsébetnél (Vizitáció) című oltártábláját restaurálták. Az azóta eltett időszak több új elképzelése, kutatási eredménye és a technikai vizsgálatok új eredményeinek tükrében a mostani kiállítás újraértékeli az alkotó szerepét nemcsak a magyarországi művészetben, de az európai festészet és grafika kontextusában is. A kiállítást egy történészekből, művészettörténészekből és restaurátorokból álló csoport komplex kutatási projektje előzte meg, melynek fő célja a középkori mestert körülvevő művészeti miliő meghatározása volt. A kutatás górcső alá vette MS mester legismertebb alkotásait, a selmecbányai Szent Katalin-templom egykori főoltáráról származó táblaképeket és a mesterrel kapcsolatba hozható más műveket is, valamint megpróbálta rekonstruálni az oltárképek társadalmi, történelmi, egyházi és művészeti hátterét.
Mindezen elemzések és vizsgálatok eredményeként a kiállítás tisztább képet ad MS mesterről. Egy sor új festményt és rajzot azonosít a művész vagy műhelye alkotásaként, amelyek révén mintegy háromszorosára nő az MS mesterrel kapcsolatba hozott művek száma. Ezen alkotások segítségével nyomon követhetjük MS mester tevékenységének helyszíneit: pályájának kezdetén, a 15. század utolsó éveiben valószínűleg Nürnbergben tartózkodott, ezt követően pedig Bécsben telepedett le, ahol tartós és sikeres karriert futott be. Bár a kutatók félezer év távlatából nem tudnak minden rejtélyt megoldani, ez a különleges vizuális és intellektuális kaland olyan válaszokat kínál, amelyek egy új MS mester-képet rajzolnak fel a látogatók előtt és javaslatot ad az MS monogram mögött rejtőző művész azonosítására.
https://www.szepmuveszeti.hu/kiallitasok/ms-mester-es-kora/
Főtámogató: Szerencsejáték Zrt.
Partner: Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek
Együttműködő partnerek: Hotel Oktogon, Volkswagen
Nemsokára kiderül, melyik Torta Csoda lesz az idei győztes Magyarország Tortája!
Itt vannak az Ország Torta indulói a versenyen.
Közülük kerül ki Magyarország Tortája.
ARANYKÖRTE – ARANYLIGET – DCJ STÍLUSGYAKORLAT – FÜRTÖS MENYECSKE – NAPSUGÁR – VADSZÜRETI CSÁBÍTÁS – Vajon melyik lesz a befutó?
Ünnepeltek a Cukrászok! Elismerésekkel jutalmazták a „Magyarország Tortája” verseny kiválasztott indulóit.
A születésnap kiemelt része egy csodás torta. Idén is beindult az alkotó kreáció! A Magyar Cukrász Ipartestület bemutatta a versenyben lévő torta költeményeket.
Magyarország Születésnapját évek óta ünnepeljük a „Magyarország Tortája” verseny győztesével, amelyet szokás szerint az államalapító Szent István király központi Ünnepén, az augusztus 20-i Nemzeti Ünnepen lehet megkóstolni a Magyar Ízek Utcájában és szerte az egész országban a cukrászdákban.
A Magyar Cukrász Ipartestület közleményében a „Magyarország Tortája” versenyről:
Magyarország Tortája 2025. – A DÖNTŐS TORTÁK
A Magyar Cukrász Ipartestület tizenkilencedik alkalommal hirdette meg a „Magyarország Tortája” versenyt augusztus 20-i nemzeti ünnepünk, államalapító Szent István ünnepe, Magyarország szimbolikus születésnapja köszöntésére. A versenyt óriási népszerűségnek örvend, évről évre egyre többen és egyre nagyobb kíváncsisággal várják az ünnepi tortát.
A versenyre a magyar cukrászat hagyományain alapuló, főként magyar alapanyagokra épülő tortákat vár az Ipartestület.
A 2025. évi versenyt a „Dobostorta 140” témakörben hirdette meg az Ipartestület.
A hungarikum dobostorta idén ünnepli megjelenésének 140. évfordulóját. Dobos C. József a tortáját 1884-ben alkotta meg, de első alkalommal 1885-ben a Budapesti Országos Általános Kiállításon mutatta be a nagyközönségnek.
A versenyzőknek a nevezett tortájukban a dobostorta jellegét adó alapanyagait fel kellett használniuk, de szabadon választott mennyiségben és rétegrendben: tojás, cukor/karamellizált cukor, vaj, étcsokoládé, Bourbon vaníliás cukor és/vagy vanília rúd.
Az alábbi alapanyagkosarakból legalább kettő csoportból egy-egy alapanyagot is fel kellett használni a nevezett tortáknál: (a dobostorta alapanyagai mellett)
a Kárpát-medencében őshonos fűszerek
(pl. kakukkfű, levendula, menta, zsálya, izsóp, lestyán, csombor)
hungarikum pálinkák vagy a Kárpát-medence őshonos szőlőfajtáiból készült borok
(pl. barackpálinka, szilvapálinka, almapálinka, meggypálinka, pl: kéknyelű, furmint, hárslevelű, kadarka)
őshonos magyar gyümölcsök (pl. berkenye, kajszibarack, meggy, birs, őszibarack, alma, körte, cseresznye, szilva)
Rendkívül izgalmas kreációkkal neveztek a versenyzők idén is az ország minden területéről, a versenyre 34 torta nevezése érkezett.
Az őshonos magyar gyümölcsök szinte teljes választékát használták a versenyzők a birstől a somon át a homoktövisig, de elmondható, hogy a sláger a meggy és a kajszibarack volt. A fűszerekkel is bátran bántak a nevező cukrászok, legkedveltebbnek a zsálya és a kakukkfű bizonyult a tortákban. Aszú, furmint, kéknyelű, hárslevelű is előfordult, de akadarka ihlette meg leginkább a versenyzőket a magyar borok közül és természetesen a gyümölcspálinkák is több tortában megjelentek ízesítésként.
Az idei döntős torták a következők:
ARANYKÖRTE – Kocsis Réka - Krém Cukrászda, Székesfehérvár
ARANYLIGET – Papp Dániel – Papp Cukrászda, Makó
DCJ STÍLUSGYAKORLAT – Balogh László és Kis Roland – Kézműves Cukrászda, Gyula
FÜRTÖS MENYECSKE – Rosta Sándor – Mozart Cukrászda, Hévíz
NAPSUGÁR – Novák Ádám és Haller-Dovalovszki Barbara – REÖK Kézműves Cukrászda és Kávéház, Szeged
VADSZÜRETI CSÁBÍTÁS – Füredi Krisztián – Hisztéria Cukrászda, Tápiószecső
A zsűri három fordulós értékelés után hirdeti ki a győztest. Az első körben az anonim nevezett tortákból választotta ki a zsűri a hat tortát, ezeket a második körben újra kóstolják, és javaslatokat tesznek azok tökéletesítésére.
Az idei zsűri tagjai:
- Balogh Nóra (Sakura Cukrászda, Nagymaros)
- Uhrin Anna (Budapest Marriott Hotel, Budapest)
- Bergmann Nándor (A kis Bergmann Cukrászda, Balatonfüred)
- Kiss Zoltán (Kiss Cukrászda, Lajosmizse)
- Kovács Alfréd (Édes Vonal Cukrászda, Vác)
- Knezsik István (Autós Nagykoalíció, Budapest)
- Vincze Lajos (Pepe Cukrászda, Zirc)
A döntőben a tortákat a zsűri jelenlétében, az ipartestület tanműhelyében kell majd elkészíteni a versenyzőknek, ahol a zsűri ismét meghatározott jellemzők szerinti pontozással választja meg a győztest.
A Magyarország Cukormentes Tortája verseny első zsűrizése már múlt csütörtökön lezajlott, amit az Egy Csepp Figyelem Alapítvány a Magyar Cukrász Ipartestület szakmai támogatásával rendez meg évről évre. A döntőbe, melyet júniusban rendeznek meg a Magyarország Tortája döntőjével párhuzamosan, a következő torták kerültek be:
Álmodozó - Kovács Alfréd, Édes Vonal Cukrászda – Vác
Bíborköd - Lawal-Papp Zsófia, Papp Cukrászda – Makó
Cseppharmat - Lakatos Pál és Bicsérdi Viktória, Levendula és Kert Cukrászda – Szigetszentmiklós
Meggy Mandula Szimfónia - Benczur Sándor, Kovács János, Marcipán Cukrászda – Hódmezővásárhely
Nyári ébredés - Vadócz Jenő és Pethő Gábor, Promenád Kávéház, Balatongyörök
Mindkét verseny győztesét augusztus elején ismerheti meg a nagyközönség, és az augusztus 20-i ünnepségeken kóstolhatja meg először. Ezt követően az ország több száz cukrászdája árusítja majd a nyertes tortákat.
Forrás: Magyar Cukrász Ipartestület
Boldog Születésnapot Magyarország!
A „Magyarország Tortája” verseny megrendezői és a pályázaton induló cukrászok idén is emelik Nemzeti Ünnepünket. Mert minden Születésnap fontos! Egy Ország Születésnapja pedig minden magyar közös Ünnepe!
Köszönjük, Magyar Cukrász Ipartestület! Köszönet illet minden cukrászt, aki indult a „Magyarország Tortája” versenyen!
A homok és a búzaszem tisztelete.
Móra Ferenc úgy ír az Ének a búzamezőről című regényében: „Az aranyszemű homok, amely majd nyáron beleömleszti az aranyát a búzaszembe.”
„Friss és hűs, oly édes, mint egy mosoly, mely szíveket old. meg." - Epres bazsalikomos mosolycsók
Magyar pékáru - a legjobb forrásból.
Magyar Pékszövetség 1990 óta.
Idén is remekelnek a pékek a XIV. Szent István napi kenyérversenyen.
Ízek és illatok látványban és formában az egészség jegyében pompáztak a Magyar Pékszövetség második fordulós zsűrizésére felsorakozva.
A pályázaton induló kenyerek és a színpompás sétáló sütemények minden évben látványosan mutatják be a pékek nagyszerű munkáját. A győztes termékeket szokás szerint Magyarország Nemzeti Ünnepén, augusztus 20-án, az Államalapító Szent István Király Ünnepén mindenki megismerheti.
Köszönjük a Magyar Pékszövetségnek, hogy XIV. alkalommal is meghirdették a Szent István napi kenyérverseny pályázatot, amelynek sikere a kezdetektől kiemelte sikeres és méltó felkészülés a magyar Államalapítás Megünneplésére.
XIV. Szent István napi Kenyérverseny II. forduló
A múlt ízei a jövő egészsége
Hagyomány és innováció
A Magyar Pékszövetség által kiírt kétfordulós szakmai versenyre közel 70 pékárut neveztek a magyar tulajdonú sütőipari vállalkozások a három versenykategóriába. A nevező cégek közel harmada új versenyző, termékeik számára az idei az első megmérettetés. A szakmai zsűri által az első körben kiválasztott pékáruk kerültek be a sajtónyilvános második fordulóba.
A Magyar Pékszövetség szakmai versenyén nemcsak Pékszövetségi tagok, hanem bármilyen magyar tulajdonú sütőipari vállalkozás indulhat. A megméretés egyre népszerűbb, idén közel 70 terméket neveztek 3 kategóriába. A Szent István napi kenyér címért 20 vállalkozás indult 29 termékkel. Az Innovatív kenyér kategóriába 14 cég 26 termékkel jelentkezett, míg a Sétáló sütemény kiírásra 9 cég küldte el 13 termékét. A benevezett péktermékeket erre a versenyre fejlesztették a pályázók, így azok kereskedelmi forgalomban csak a versenyt követően fognak megjelenni.
Versenyfeltételek kategóriánként
A verseny legfontosabb kategóriája az államalapítás ünnepére készülő „Szent István napi kenyér”, ahol olyan termékkel lehetett jelentkezni, amely hagyományos, hozzáadott élesztővel, kovász felhasználásával, kovászos technológiával, legalább kétféle lisztből készült. Követelmény volt, hogy kizárólag magyar és természetes alapanyagokat tartalmazzon.
Az „Innovatív kenyér” kategóriájában fontos volt, hogy valamilyen újítás jelenjen meg a termékben (alapanyag használat, gyártási technológia, megjelenés, élettani hatás), és magyar alapanyagok felhasználása szintén elvárás volt.
A „Sétáló sütemény” kategóriájának követelményei, a kreatív, dekoratív megjelenés, valamint a könnyű szállíthatóság és fogyaszthatóság és az érzékszervi tulajdonságok - így az alakra, az illatra, az ízharmóniára és a megfelelően laza tésztaszerkezetre - is figyelt a bírálat során a sok éves szakmai tapasztalattal rendelkező bíráló bizottság.
A verseny népszerűségét és presztízsét mutatja, hogy az ország szinte minden részéről érkeztek kézműves és nagyüzemi pékmesterek bemutatni a legújabb fejlesztéseiket. A nevezők közel harmada első alkalommal indult el a megmérettetésen – ez egyértelmű jele annak, hogy a fiatal, lelkes vállalkozók is egyre nyitottabban fordulnak a szakmai kihívások felé.
„Az egészséges életmód és a hagyományos technológiák újrafelfedezése egyre meghatározóbb a versenytermékeknél. A piac számára a frissesség mellett fontos szempont a természetes, kovászos technológiák alkalmazása, illetve az alapanyag kiválasztásnál is egyre jobban előtérbe kerülnek azok, amelyek az egészségre valamilyen kedvező hatást gyakorolnak” – mondta Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke.
A Magyar Pékszövetség elnöke megjegyezte: a szakemberek az utóbbi években bátrabban alkalmaznak különleges fűszereket, magvakat, gabonákat egy-egy új termék fejlesztése során.
A verseny zsűrizése mindig anonim módon zajlik, a szakmai bírálóbizottság nem tudja, hogy mely terméket mely cég készítette, csak a regisztrációs sorszáma kerül feltüntetésre. A zsűri tagjai egyedileg pontoznak, a pontozólapok összesítése titkos. A verseny második fordulójába összesen 30 termék jutott be (9-9 db kenyér és 12 db sétáló sütemény). A „Szent István napi kenyér” kategória győztesét a nyár folyamán az Országházban jelentik be. A legjobb pékárukkal a nagyközönség először a Magyar Ízek Utcájában ismerkedhet meg.
A Szent István napi kenyér kategória győztese 500 ezer forint, az Innovatív kenyéré 300 ezer, míg a Sétáló süteményé 200 ezer forint díjban részesül.
Bírólóbizottság tagjai:
A Szent István napi kenyér és az Innovatív kenyér kategória zsűritagjai:
Ilonka Boldizsár – a zsűri elnöke, a Világ Pék- és Cukrászszövetség nagykövete és tiszteletbeli tagja, a Magyar Pékszövetség elnökségi tagja
Kászpári Károly – a Magyar Pékszövetség Baranya-Somogy-Tolna megye régiójának elnöke, a Fristen Kft. ügyvezetője
Király István – a Magyar Pékszövetség Bács-Kiskun megye régiójának elnöke, a Király Pék és Társa Bt. alapítója
Knezsik István – Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE), illetve az Autós Nagykoalíció (ANK) elnöke
Nagy László – Backaldrin Hungária Kft. bemutatópéke, pékmestere
Németh László- IPOSZ elnöke
Pleva György - Nébih, Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóság igazgatója
A Sétáló sütemény kategória zsűritagjai:
Gyenge Katalin – a zsűri elnöke, a balatonkenesei Katica Pékség, Kávé és Teaház vezetője, a Bocus d’Or innovációs díj első helyezettje, a Magyar Pékszövetség Fejér-Komárom megye régiójának korábbi elnöke
Benzsay Krisztián – az IREKS-STAMAG Kft., szaktanácsadója és pékmestere
Both Ákos – a Magyar Zeelandia mesterpéke
Kószó Katalin – a Puratos Hungary Zrt., cukrász és pékmestere
Selmeczi László – Magyar Cukrász Ipartestület társelnöke és ügyvezetője
Szécsényi Tamás – NAK, Élelmiszeripari Igazgatóság igazgatója
A Magyar Pékszövetségről:
A Magyar Pékszövetség három évtizede működő szakmai ernyőszervezet, amely ellátja a hazai sütőipari vállalkozások érdekvédelmét, illetve képviseli a szakágazatot a mindenkori kormányzatnál és intézményeinél. Jelenleg a tagsága 450 vállalkozást számlál, amelyek a hazai sütőipari kapacitás mintegy felét teszik ki.
A Magyar Pékszövetség tevékenységében az érdekvédelem mellett hangsúlyosak a tagoknak nyújtott szolgáltatások – többek között közös beszerzések, pályázatokon való részvétel, marketing és kommunikáció –; ezek szervezésével, koordinálásával segíti a pékségeket, amellyel komoly megtakarításokat és versenyelőnyöket érnek el.
A Szövetség oktatással, továbbképzéssel, versenyek, és termék-technológiai bemutatók szervezésével is támogatja tagságát, szakembereik fejlődését. Különböző delegációkkal részt vesz nemzetközi versenyeken, bemutatókon, szakipari vásárokon.
Forrás: Magyar Pékszövetség
Sajtóközlemény
XIV. Szent István napi Kenyérverseny II. forduló
A fotók forrása részben az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet oldala, részben pedig a 96. Ünnepi Könyvhét programjában szereplő dedikáláson készültek.
Korábban már jelent meg egy előzetes bemutató az alábbi oldalon, amit itt lehet elolvasni..
2025. június 14-én, szombaton már részt vett és dedikálta kötetét a szerző a 96. Ünnepi Könyvhét keretében az Open Books Kiadó standján.
Már nagyon várjuk a könyvbemutatót és a találkozást Toldy Csillával, a szerzővel és Gajdó Tamás színháztörténésszel, akiknek köszönhetően Karády Katalint, a népszerű lázadó dívát egy nagyszerű emberi oldaláról ismerhetjük meg.
Toldy Csilla ajánló:
Kata – Karády a lázadó díva – Zenés interview javaslat
Toldy Csilla kalandos életét Budapesten kezdte 1963-ban. 1981-ben, tinédzser korában hagyta el a szocialista Magyarországot a Vasfüggönyön át. Először Párizsban debutált, majd Németországban telepedett le és 1989 óta rendszeresen visszajár. Fordítóként és forgatókönyv íróként szabadon úszkált itt, 1993-ban lefordította Hermann Hesse Demián c. Regényét magyarra, majd részt vett a Sundance 1998-as Kelet-európai workshopján. Két forgatókönyvvel nyerte meg a Hartley-Merrill és a Katapult díjat. Három jógás könyve jelent meg magyarul, mert ő hozta be a peri natális, női jógát Magyarországra, 2OO1-ben.
1998 óta Írországban él. Számos vers és rövid próza kötet és két regény szerzője. Munkáját az északír művészalap már egy évtizede támogatja. Magyarul novellája jelent meg az És-ben. Bed Table Door c. (2O23) regénye, ami 1981-ben játszódik Budapesten, Manchesterben és London-ban megnyerte a Desmond Elliott díjat az Egyesült Királyságban. Toldy vizuális művészként filmverseket is alkot. Díjnyertes munkáit nemzetközi fesztiválokon vetítették. 2024-ben jelent meg Kata c. életrajzi regénye magyarul az Open Books Hungary kiadónál. A könyv Karády Katalin és az általa befolyásolt nők életéről szól és 1939 és 1951 között játszódik és sikerkönyvként jegyzi a Libri illetve a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár.
www.csillatoldy.co.uk
2O25. június 15. 15 órakor lesz egy előadás a Bajor Gizi Színészmúzeumban, ahol Dr Gajdó Tamás beszélget Toldy Csillával, a Kata c. életrajzi regény írójával.
Kata – Karády a lázadó díva – Életrajzi regény. Open Books Hungary 2O24
Hogyan lehet túlélni, ha egy sikeres és csillogó karrier a világgal együtt darabokra hullik?
Karády Katalin, az ünnepelt énekesnő és filmcsillag életére lassan rávetül a háború árnya. Barátainak menekülniük vagy bújkálniuk kell, ügynökét bíróság elé állítják, és egyre aggasztóbb hírek érkeznek a frontról és a zsidók elhurcolásáról. Karády méltósággal viseli, hogy a jobboldali sajtó megszólja szabados erkölcsei és népszerűsége miatt, és kémkedéssel is meggyanúsítják. Töretlenül teszi, amit helyesnek tart: énekel a fronton, és zsidókat bújtat.
Biztonságban érzi magát szerelme, a magas rangú katona, Ujszászy István mellett, ám amikor egy nap a Gestapo katonái dörömbölnek az ajtaján, nincs más választása: velük kell mennie… A díva élete számos ember sorsával összefonódik a világégés közepette. Egy kíméletlen színikritikus, egy zsidó orvos, egy családja túlélésért küzdő anya és kamasz lányának története is feltárul Toldy Csilla több szálon futó regényében.
Karády Katalin hangját, arcát jól ismerjük a filmvászonról és a bakelitlemezekről. Itt az ideje, hogy megismerjük sorsát: az asszonyt, aki élete végéig mindig képes volt megőrizni nem csupán méltóságát, de emberségét is.
Kata, felbátorodva az alkoholtól és a rászegeződő tekintetektől, odalépett Zsütihez a zongoránál, és megadta neki a kedvenc címét. Énekelt, és a hangja talán még mélyebb volt, mint máskor, vágyakozó, melankolikus, álmodozó, úgy rezegtette a magánhangzókat, mint az őszi szél a faleveleket. Mindenki elhallgatott. Egyed közelebb lépett, sötét szeme szinte izzott. Amikor befejezte, mindenki tapsolt, még többet akartak.
– Micsoda hang! – suttogta Egyed. – Színésznőt csinálok magából.
Így kezdődött minden
A Gutenberg-galaxis élt, él és élni fog. A könyvek a barátaink, amiket mindig nagy érdeklőssel vesz körül a könyvbarát tömeg!
Igazi könyves csemege a a 96. Ünnepi Könyvhét, ahol most újra találkozhatunk!
Köszöntünk a 96. Ünnepi Könyvhéten!
A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése idén 96. alkalommal rendezte meg a kortárs magyar irodalom legnagyobb szabadtéri eseményét, az Ünnepi Könyvhetet és 24. alkalommal a Gyermekkönyvnapokat.
2025. június 12. és 15 között 96. alkalommal találkoznak a könyvszerető emberek a jól megszokott helyeken. Budapesten a Vörösmarty téren, a Vigadó téren és a Duna-korzón.
Ahol a mondatok nem érnek véget a pontnál. Olvasd, gondold tovább, és légy részese. Open Books.
Könyvünnepben úszik az ország! Ebben a fürdőzésben a könyvek tengerében nyer frissítő megújulást. Mert ment a könyvek által a világ elébb! El sem lehet képzelni az életet a Gutenberg galaxis nélköl.
A könyvek ünnepének az idejében járunk. Az egész országban ünnepel a könyves világ. Kiadók, írók és olvasók közösen örvendeznek a találkozásnak. Egy jó könyv a gondolkodás agyhártyáiban teremthet rendet. Egy jó könyv sok mindent megmagyaráz, eligazít a káoszban és választ ad számos kérdésre..
Napsütésben, kellemes helyszíneken találkozhatnak a résztvevők a könyvek véget nem érő tengerével. Beleolvashat, felfedezhet, örvendhet és közben kommunikálhat írókkal, költőkkel, ismert és ismeretlen szerzőkkel, barátokkal, ismerősökkel, mindenkivel, aki hisz a könyvek üzenetében, erejében és a jó sorsban a 96. Ünnepi Könyvhéten Budapesten a Vörösmarty téren. a Vigadó téren, a Duna-korzón és az országban számos helyen.
A várakozás hatalmas, a programok meghívói elárasztották az internetet, a közösségi oldalakat és az e-mail rendszereket. Ember legyen a talpán, aki a gazdag választékban megtalálja és végig is tudja járni a számára legérdekesebb eseményeket. Könyvbemutatók és dedikálások tengerében úszhatunk 2025. június 12. és június 15. között, ami a könyves világ igazi Ünnepe.
Egy kicsit kiszakíthatjuk az időt a sok nyári programból csak azért, hogy felfedezzük a könyvújdonságokat és egy nagyot beszélgethessünk személyesen a 96. Ünnepi Könyvhéten.
Mert igen, ment a könyvek által a világ elébb, de csak azokban, akik meghallják és kihalásszák a számtalan üzenetet, amit a betűk hordoznak a könyvek sokaságában, amiből a legtöbbet most az Ünnepi Könyvhéten mazsolázhatunk.
Kellemes szórakozást a 96. Ünnepi Könyvhéten!
Van az az idő, amikor a könyv összeköt, és most ennek az ideje van.
A három helyszínen 187 kiállító 148 standdal és több mint 1100 dedikálással várja az érdeklődőket.
A négynapos rendezvényt közel 80 színpadi program, a résztvevő könyvkiadók műsorkínálata és könnyűzenei koncertek színesítik.
Kicsiknek és nagyoknak egyaránt nagyszerű alkalom felfedezni a könyvek tengerét. Mindenki megtalálhatja a számára legérdekesebb szerzői műveket.
Bőséges infót találhatunk a weben, és a helyszíneken.
https://unnepikonyvhet.hu/96_unnepi_konyvhet/dedikalasok
Biztos tipp, hogy olvass egy jót! /Könyvmolyképző Kiadó/
A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése a 96. Ünnepi Könyvhét hivatalos sajtótájékoztatóján mutatta be 2025. június 5-én csütörtökön, 11 órakor a Gerbeaud Kávéház Arany Termében a nagy könyvheti ünnepi eseményt és a Szép Magyar Könyv 2024 verseny díjazott köteteit.
A Szép Magyar Könyv 2024 verseny díjazott kötetei:
A győztes Könyvsorozat kategóriában: a Betűzgető könyvek sorozat (Róka útra kel, Borz beköltözik, Patkány a táskában, Macska és a kaland, Alpaka eltéved, Tatu duzzog, Hernyócska álmodik) – Cerkabella Kiadó
A győztes Szépirodalom kategóriában: El sem kezdett versek – Prae Kiadó
A győztes Ismeretterjesztő könyvek kategóriában: Janovics Jenő – A kolozsvári filmgyártás megteremtője – Nemzeti Filmintézet Közhasznú Nonprofit Zrt.
A győztes Szakkönyv kategóriában: Adatvizualizáció – ELTE Eötvös Kiadó
A győztes Művészeti könyvek kategóriában: Wellisch Tehel Judit – Equibrilyum Könyvkiadó (Neryon Enterprises Kft.)
A győztes Múzeumi művészeti könyvek kategóriában: A Néprajzi Múzeum gyűjteményi kiállítása – Néprajzi Múzeum
A győztes Az Év Illusztrátora kategóriában: Amikor mesélni kezdtek a fák – Pagony Kiadó
Az MKKE különdíjában részesül: A Vadon legeltetése – Fás legelők, erdei legeltetés és pásztorvilág a Bakony és a Balaton vidékén és azon is túl – Barkavirág Egyesület
Szép Magyar Könyv különdíjban részesülők
A köztársasági elnök három különdíját kapja:
Az Országos Széchenyi Könyvtárban őrzött Philostratus-corvina hasonmás kiadása – Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ Országos Széchenyi Könyvtár
A kard regénye – Martin Opitz Kiadó
Szent László koronája – Iskola Alapítvány Kiadó
A miniszterelnök különdíját kapja:
Jelképek és jelentések a Bibliában l-lll. – Méry Ratio Kiadó
A Kulturális és Innovációs Minisztérium három különdíját kapja:
Párhuzam – Csimota Kiadó
A kétely felfüggesztése / Albert Ádám, Kristóf Krisztián és Trapp Dominika kiállítása a Néprajzi Múzeumban – Néprajzi Múzeum
Bolyongások – Ország Lili Kiscellben – Budapesti Történeti Múzeum
A Tamás László-díjat kapja:
Iparkodunk – Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ Iparművészeti Múzeum
A 96. Ünnepi Könyvhéten mindenki megtalálhatja a számára legérdekesebb könyveit.
Reggeltől estig sok helyen volt óriási a sor a dedikálásokra. Nagy elismerés a szerzőknek és a dedikálásokra váró érdeklődőknek! A könyvek népszerűsége töretlen. A találkozások a szerzőkkel látványosan nagy élmény!
Jó böngészést, jó utazást a könyvek seregszemléjére, a könyves világ legnépszerűbb programjára!
Igazi vadmacskakölykökkel találkozhatunk a Fővárosi Állatkertben. Már nyolchetesek a kis tigrisek és a látogatók is láthatják a kifutón.
Cukik a kis tigrisek! Már azt is tudjuk, hogy egyikük kisfiú, a másik kislány.
2025 április 13-án születtek a Fővárosi Állat- és Növénykertben és június 12-én érkezett el az idő, amikor elválaszthatták őket a tigris mamától, hogy a szükséges vizsgálatokat elvégezhessék rajtuk. Rendkívül nagy érdeklődés követte a nagy eseményt. Gyerekek és nagyobb felnőttek is igyekeztek élőben követni a o. Ott voltak az örökbefogadók, és az állatkerti munkatársak is látványosan odavoltak a kicsikért. Mivel vadmacskák a tigrisek, ezért minden a természetes körülmények jegyében történt, de mindenkinek elnyerte a tetszését az igen élénk bemutatkozás. Dr. Sós Endre, a Budapesti Állatkert napokban kinevezett új főigazgatója, az állatkert lakóinak lelkes orvosa is alaposan kivette a részét a szibériai kis tigrisek vizsgálatában.
Az állatkerti munkatársak rövid időre különválasztották a két tigriskölyköt az anyaállattól. A kölykök védőoltást és azonosító chipet kaptak, megállapították a nemüket és lemérték a súlyukat.
A tigriskölyköket a nagyközönség már láthatja a tigrisek kifutójában, természetesen az anyjukkal együtt.
2013. után idén születtek újra kis tigrisek, akik első szülöttei az Ágnes tigris mamának, aki Csehországból érkezett Budapestre egy éve, és nagyon jó mamaként nyilatkoztak róla az állatkerti dolgozók, és Dáriusznak, a tigris apának, aki Debrecenből érkezett a Fővárosi Állatkertbe.
Itt olvashatjuk a Fővárosi Állat- és Növénykert közleményét a nagy eseményről.
Bemutatkoztak a tigriskölykök a Budapesti Állatkertben
Mától már a kifutón láthatja őket a nagyközönség
Budapest, 2025. június 12. (csütörtök) –
Mostantól a látogatók is megcsodálhatják a Budapesti Állatkertben még április közepén világra jött kistigriseket, akik ma mutatkoztak be a nagyközönségnek. A kölykök 9,2, illetve 8,4 kg-osak. A névadásban az Állatkert a látogatók segítségét kéri.
Csütörtök délelőtt egy sajtóesemény keretében mutatkoztak be a nyilvánosságnak a Fővárosi Állat- és Növénykert nyolchetes tigriskölykei. A két kicsi április 13-án született, de mivel az első hetekben nekik is, és az anyaállatnak is a legteljesebb nyugalomra volt szüksége, eddig csak azok az állatkerti munkatársak láthatták őket, akiknek kifejezetten dolguk van a tigrisekkel.
A csütörtöki sajtóbemutató keretében az állatkerti szakemberek néhány percre különválasztották a kicsiket az anyjuktól, és egy kis időre mindkét tigriskölyköt kézbe is vették. Az állatorvosok egy gyors vizsgálat keretében mérték fel kondíciójukat és egészségi állapotukat. Ennek során sikerült a nemüket is kétséget kizáróan megállapítani, bár a gondozók eddig is sejtették, hogy egy nőstény és egy hím állatról van szó. Mindkét kölyök megkapta az ebben a korban szükséges kombinált védőoltást, illetve kaptak féreghajtót és azonosító chipet is. Emellett a súlyukat is lemérték: a nőstény kistigris 8,4 kg-ot, fiútestvére pedig 9,2 kg-ot nyomott. A néhány perces vizsgálatot követően a kicsik visszakerültek az anyjukhoz. Néhány perccel később pedig kiengedték őket a szabadtéri kifutóra, ahol már a látogatók is megcsodálhatták az apróságokat.
Bár a kistigrisek neme már ismert, nevet egyelőre még nem kaptak. A névadáshoz az Állatkert a nagyközönség segítségét kéri. Az elkövetkező napokban a kert közösségi média felületein lehet majd neveket javasolni, ezekből választják ki majd a legjobbakat, amelyeket szavazásra fognak bocsátani. A legtöbb voksot begyűjtő neveket kapják majd a kistigrisek, illetve azon a névben lesznek bejegyezve a nemzetközi tigristörzskönyvbe is. A kistigrisek szülei most először lettek anyává, illetve apává. Ágnes, a négyesztendős anyaállat egy csehországi állatkertből érkezett, Dáriusz, a nyolcéves apa pedig – akit a gondozók csak Igornak becéznek – a Debreceni Állatkertben született.
A Budapesti Állatkertben látható tigrisek mindannyian a szibériai vagy amur tigris néven ismert alfajhoz tartoznak. Ebből az alfajból 121 európai állatkertben összesen 277 egyedet tartanak. Az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége (EAZA) nemzetközi tenyészprogramot hozott létre a vadonban ritkulóban lévő tigrisek összehangolt, természetvédelmi célú szaporítása érdekében. Ennek a tenyészprogramnak a Fővárosi Állat- és Növénykert is részese.
A magyar főváros állatkertjében egyébként 1868 óta láthat a közönség tigriseket, az első szibériai tigrisek pedig 1937-ben érkeztek. A tigrisek szaporítása először 1880-ban sikerült Budapesten, és azóta számos alkalommal születtek kölykök. Az elmúlt években azonban átmenetileg nélkülözni kellett a kistigriseket: a mostaniak világra jövetele előtt utoljára 2013-ban voltak kistigrisek.
Fővárosi Állat- és Növénykert
A Nemzeti Összetartozás napjának programsorozata a Carte Rouge - Vörös Térkép című film premier vetítésével kezdődött Los Angelesben. A Nemzeti Összetartozás Napjáról és a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szól a 2010. évi XLV. törvény. A Carte Rouge, azaz a Vörös Térkép történetét mutatja be a CARTE ROUGE című magyar történelmi dokumentum-játékfilm.
A Nemzeti Gyász és a Nemzeti Összetartozás Napja belesajog a fájdalomba és az összmagyarság összetartozására hív. Nemzeti Összetartozás Napjáról és a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szól a 2010. évi XLV. törvény.
A Carte Rouge, azaz a Vörös Térkép történetét mutatja be a CARTE ROUGE című magyar történelmi dokumentum-játékfilm
„Vannak olyan történetek, amiket nem tudunk, nem ismerünk, mert valami miatt nem ismerhettünk, és abban van egy igazság, amit az egyik történész mondott, hogy a történelmi filmek a balladák szerepét vették át valahol, és segítenek a traumák feldolgozásában.
A Nemzeti Összetartozás Napja, az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékező nemzeti emléknap, gyásznap.
A Carte Rouge, azaz Gróf Teleki Pál Vörös Térképe története, amelyet Gróf Apponyi Albert vitt Párizsba a Külügyminisztériumba a béketárgyalásokra 1920. január 16-án.
Június 4-ét, az 1920-as trianoni békediktátum napját az Országgyűlés a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szóló 2010. évi XLV. törvényben nyilvánította a Nemzeti Összetartozás Napjává.
A sokak által nem ismert CARTE ROUGE - Vörös Térkép jelentőségét mutatja be Gerebics Sándor filmje, a CARTE ROUGE:
Eltelt több, mint 100 év a trianoni békediktátum aláírása óta. A Szalóczy Pál forgatókönyvíró által szorgalmazott magyar történelmi dokumentum-játékfilm kezdete lehet a sokáig elhallgatott történet feldolgozásának. A magyarok történetének ez a nap örökké fájó részeként íródott be a történelem lapjai közé oly módon, hogy a mai napig sokan inkább hallgatnak róla. Sokan nem tudnak, nem akarnak vagy képtelenek beszélni róla.
Amikor elveszítünk valakit, a gyászban, a közösségben a fájdalomban még jobban összetartozunk. Amikor a nemzeti összetartozás napjára emlékezünk, akkor egy nagyon nagy összetartásra van szükség, amelybe belefér minden magyar testvérünk, akiket nem aszerint nézünk, hogy hova sodorta az élet, hanem azt, hogy magyar és egy testvér, mert egy nép, egy nemzet vagyunk.
Az Országgyűlés a törvény elfogadásával kinyilvánította: „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”. A törvény a békeszerződés aláírásának 90. évfordulóján, 2010. június 4-én lépett hatályba.
A törvény preambuluma így szól:
"Mi, az Országgyűlés tagjai, azok, akik hiszünk abban, hogy Isten a történelem ura, s azok, akik a történelem menetét más forrásokból igyekszünk megérteni, hazánkért és a magyar nemzet egészéért, az Alaptörvényben rögzített felelősségünk jegyében, a magyarság egyik legnagyobb történelmi tragédiájára, a történelmi Magyarországot szétdaraboló, s a magyar nemzetet több állam fennhatósága alá szorító, 1920. június 4-én aláírt békediktátumra emlékezve, számot vetve e békediktátum által okozott politikai, gazdasági, jogi és lélektani problémák máig tartó megoldatlanságával, egyaránt tiszteletben tartva a magyar nemzet érdekeit és más nemzetek jogát arra, hogy a magyarság számára fontos kérdésekről másként gondolkodjanak, attól a céltól vezettetve, hogy e cselekedettel hozzájárulunk a Kárpát-medencében együtt élő népek és nemzetek kölcsönös megértésen és együttműködésen alapuló békés jövőjéhez, s egyúttal a XX. század tragédiái által szétdarabolt Európa újraegyesítéséhez, a következő törvényt alkotjuk:"
Forrás:
Emlékezésképpen egy az akkor íródott versek közül:
JUHÁSZ GYULA: TRIANON
Nem kell beszélni róla sohasem,
De mindig, mindig gondoljunk reá.
Mert nem lehet feledni, nem, soha,
Amíg magyar lesz és emlékezet,
Jog és igazság, becsület, remény,
Hogy volt nekünk egy országunk e földön,
Melyet magyar erő szerzett vitézül,
S magyar szív és ész tartott meg bizony.
Egy ezer évnek vére, könnye és
Verejtékes munkája adta meg
Szent jussunkat e drága hagyatékhoz.
És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt a kedves Pozsony,
Hol királyokat koronáztak egykor,
S a legnagyobb magyar hirdette hévvel,
Nem volt, de lesz még egyszer Magyarország!
s nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt legszebb koszorúja
Európának, a Kárpátok éke,
És mienk volt a legszebb kék szalag,
Az Adriának gyöngyös pártadísze!
És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt Nagybánya, ahol
Ferenczy festett, mestereknek álma
Napfényes műveken föltündökölt,
S egész világra árasztott derűt.
És nem lehet feledni, nem soha,
Hogy Váradon egy Ady énekelt,
És holnapot hirdettek magyarok.
És nem lehet feledni, nem, soha
A bölcsőket és sírokat nekünk,
Magyar bölcsőket, magyar sírokat,
Dicsőség és gyász örök fészkeit.
Mert ki feledné, hogy Verecke útján
Jött e hazába a honfoglaló nép,
És ki feledné, hogy erdélyi síkon
Tűnt a dicsőség nem múló egébe
Az ifjú és szabad Petőfi Sándor!
Ő egymaga a diadalmas élet,
Út és igazság csillaga nekünk,
Ha őt fogod követni gyászban, árnyban,
Balsorsban és kétségben, ó, magyar,
A pokol kapuin is győzni fogsz,
S a földön föltalálod már a mennyet!
S tudnád feledni a szelíd Szalontát,
Hol Arany Jánost ringatá a dajka?
Mernéd feledni a kincses Kolozsvárt,
Hol Corvin Mátyást ringatá a bölcső,
Bírnád feledni Kassa szent halottját?
S lehet feledni az aradi őskert
Tizenhárom magasztos álmodóját,
Kik mind, mind várnak egy föltámadásra?
Trianon gyászos napján, magyarok,
Testvéreim, ti szerencsétlen, átkos,
Rossz csillagok alatt virrasztva járók,
Ó, nézzetek egymás szemébe nyíltan
S őszintén, s a nagy, nagy sír fölött
Ma fogjatok kezet, s esküdjetek
Némán, csupán a szív veréseivel
S a jövendő hitével egy nagy esküt,
Mely az örök életre kötelez,
A munkát és a küzdést hirdeti,
És elvisz a boldog föltámadásra.
Juhász Gyula versét Hegyi Réka szavalja el a Carte Rouge című filmben. Úgy szavalja, ahogy még senki. Tele átérzéssel.
A CARTE ROUGE mindazoknak szól, akik nem akarnak örökké hallgatni. Mindazoknak szól, akik még nem hallottak arról a Vörös Térképről, amelyet Gróf Teleki Pál szorgalmazott és Gróf Apponyi Albert mutatott be 1920. január 16-án Párizsban, a francia Külügyminisztériumban a magyar hon védelmében a békediktátum aláírását megelőző béketárgyaláson. Nemes szívvel, erős akarattal tettek meg mindent a haza megmentésére, megpróbálva a lehetetlent. Az, hogy nem tudták megakadályozni a hazánkat ért súlyos terhekkel teli békediktátumot, nem róható fel, mert mindent megpróbáltak, amit tudtak, és a döntés már előre eldöntetett.
A gyász és az összefogás édes testvérek. Nem szabad elfeledkezni róla. A történelmet végképp eltörölni nem lehet. Csak akkor tudunk egy hazában, egy népben, egy nemzetben gondolkodni, ha tudjuk, mi történt valójában, és ennek a tudásnak még nagyon a kezdetén vagyunk. Elengedni egymás kezét azonban nem szabad, mert akkor nem gyógyulnak a sebek, és nem nézhetünk egymás szemébe értőn és nyitottam.
Majd ha egyszer megértjük, mi miért történik, és mit ad az nekünk, akkor megszületik az igazi béke és beköszönt az emberi méltóságba vetett biztonság, történjék bármi is.
Amikor a szeretet dobog majd a szívekben és jóleső érzés fog attól, hogy mi mind magyarok vagyunk, amikor felismerjük történelmünk születésétől kezdve, hogy milyen sok megpróbáltatásokon keresztül vitt az út, amikor megértjük, milyen különös küldetés és gének hordozói vagyunk, akkor fogjuk úgy szeretni hazánkat és véreinket, ahogy az elrendeltetett.
Amikor úgy nézünk egymás szemébe, hogy összefogjunk, és összeadjunk a tudásunk legjavát, amikor nem feledkezünk meg arról, hogy magyar vérből való nép vagyunk, akkor tudunk elindulni azon az úton, ami a megbékéléshez vezet.
A Nemzeti Gyász fájdalmas napja és a Nemzeti Összetartozás napja közös szívdobogás és a legszélesebb összefogás mindenkinek, akinek ma is fáj Trianon.
Egy vérből valók vagyunk.
Annyi mindent kéne még elmondanom
S ha nem teszem, talán már nem is lesz rá alkalom
Hogy elmeséljem, milyen jó, hogy itt vagyunk
S mint a régi jó barátok egyet mondunk s egyet gondolunk
Mint a villám tépte magányos fenyő
Mint a vízét vesztett patak, mint az odébb rúgott kő
Mint a fáradt vándor, ki némán enni kér
Otthont, házat, Hazát, nyugalmat már többé nem remél
S bár a lényeget még nem értheted
Amíg nem éltél nehéz éveket
Hogy történjen bármi, amíg élünk s meghalunk
Mi egy vérből valók vagyunk
Mint a leszakított haldokló virág
Mint az öt millió magyar, akit nem hall a nagyvilág
Mint porba hullott mag, mi többé nem ered
Ha nem vigyázol ránk olyanok leszünk mi is, nélküled.
S bár a lényeget még nem érthetted
Amíg nem éltél nehéz éveket
Hogy történjen bármi, amíg élünk s meghalunk
Mi egy vérből valók vagyunk!
Forrás: Ismerős arcok - Nélüled
https://www.youtube.com/watch?v=iibOGU8KKYw&t=25s
Különleges alkalom volt Floridában a Carte Rouge közös megtekintése közben a Magyar Keresztény Templomban az összetartozás érzését megélni a Magyar Házban a Magyar Közösségben.
Magyar, Szeresd a magyart! -olvasható a Magyar Templomban.
Forrás: https://www.facebook.com/HungarianChristianChurch?locale=hu_HU
Toldy Csilla írónő Budapesten mutatja be a Kata - Karády, a lázadó díva című könyvét a Bajor Gizi Színészmúzeumban.
A szerzővel a hamarosan kezdődő Ünnepi Könyvhéten is találkozhatnak az olvasók.
Különleges könyvet vehet kezébe az olvasó. Egészen új oldaláról mutatja be Karády Katalint, a legendás dívát, akinek a dalain és filmjein nemzedékek nőttek fel. Az írónőt gyermekkorától körülvette a népszerű művész jellegzetes atmoszférája, akinek a regényében az emberi nagyságát ismerheti meg a kedves olvasó. Embermentő tevékenységéről, hétköznapi sorsáról, emberséges oldaláról kevesebbet tudunk, mint csillogásáról a művészi fények között.. A háborúk árnyéka őt sem kerülte el. Mégis minden szenvedés és dráma között ember tudott maradni, mindig segített, ahol csak tudott. Ember tudott maradni az embertelenségben és az emberi értékeket szem előtt tartó hozzáállásra minden időben nagy szükség van.
Különösen izgalmas a helyszín, a Bajor Gizi Színészmúzeum, ahol életében Karády Katalin is sokszor megfordult. Itt találkozhatunk az írónővel és nyerhetünk bepillantást a szerző Karády Katalinhoz fűződő kapcsolatába és megismerhetjük a könyv keletkezésének a történetét.
Toldy Csilla Karádyról írt kötete bekerült a sikerkönyvek polcára a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban, ahova a szerzőnő is ellátogatott.
Külön megtisztelő, hogy Írország Budapestre akkreditált nagykövetét, Ragnar Almqvist urat is várhatóan jelen lesz a könyvbemutatón. Érdekes történetet rejt magába az is, hogy Írország budapesti nagykövetsége az egykori Karády villában kapott helyet. Toldy Csilla Írországból érkezik, ahol él és alkot. Üzenete minden korban időszerű. Az északír művészeti szövetség támogatta a könyv megírását két írói ösztöndíjjal. A könyvet angolul írta a szerző és Bíró Júlia fordításában jelent meg az Open Books kiadó gondozásában magyarul. Az angol nyelvű megjelenés ezután várható.
- Hogyan lehet túlélni, ha egy sikeres és csillogó karrier a világgal együtt darabokra hullik? Karády Katalin, az ünnepelt énekesnő és filmcsillag életére rávetült a háború árnya. Karády Katalin hangját, arcát jól ismerjük. Itt az ideje, hogy megismerjük az az élettörténetét, a sorsát, az asszonyt, aki élete végéig mindig képes volt megőrizni nem csak a méltóságát, de az emberségét is. - Részlet a kötetből.
Budapesten találkoztam Toldy Csillával 2025. tavaszán egy napsütéses napon. Az apropót az Írországban élő magyar írónő Karády Katalinról írt könyve adta. Örömmel fogadtam el a meghívást az interjúra.
Toldy Csilla regénye a korszak népszerű dívájának kevésbé ismert emberi értékei és sorsát mutatja be.
Karády Katalin élete izgalmas történet. Karády jó téma, őt szeretik. Vetítik a filmjeit, Őt, a legendát szeretik. Meg lehet közelíteni a legendás színésznőt a film oldaláról, az énekest a zene oldaláról, Toldy Csillát mégis leginkább az emberi oldala érintette meg. Mindenki csak azt látta Karádyról, amit a rendszer akart láttatni róla. Ő is egy téveszmébe volt beletéve a történelemben. A kommunisták úgy említették, mint egy árulót, de az idősebbek tudták, hogy nem az. Ma már lehet úgy írni róla, ami a valóságot mondja el Karádyról a fényben. Az az idős úr, aki bejelentette őt a Jad Vasemben, egy városmajori lakásáról beszélt, amiről keveset lehetett tudni.
El lehet mondani, hogy nagyon nagyszerű könyvet írt Toldy Csilla, mert egy olyan személyt mutat be, akiről talán kevesen tudják, hogy minden körülmények között ember tudott lenni, ember tudott maradni az embertelen körülményekben.
Karády Katalin 2004-ben kapta meg posztumusz a Világ igaza kitüntetést, amiért a vészkorszak idején életeket mentett. Ennek a díjnak a története nagy befolyással hatott a készülő regényhez.
A találkozó közelében volt valamikor egy Karády kávézó. Kiderült, hogy az írónő gyermekkorából is élénkek az emlékek a Karády dalokról, amiket nem csak kávéházakban keltettek életre, de családi élmények is kikövezték az utat a karakteres dívához, akinek a dalait az írónő nagymamája is gyakran énekelte.
Toldy Csilla szemében az igazán fontos Karády Katalin embermentő embersége volt „Az az érdekes, hogy az első találkozások a nagymamámmal kezdődtek, aki Karády dalokat énekelt otthon.”
Hogy került Karády a képbe? Nagyon régen kezdődött még a szocializmus ideje alatt. Az írónő gimnazista korában még minden sarkon a belvárosban a kávéházakban volt zongora, ahol Karády dalokat hallott.
„Nagyon régi történet, nem tudtam ki ő, de a zene ott volt velünk, egy idő után egy néni vagy bácsi elkezdett Karády dalokat énekelni. Így kezdődött. Azt is látom, hogy valamilyen szinten a történelem ismétli önmagát, és ezért is akartam róla írni, megmutatni a sorsát, a környezetében élő nők életét. Lehet, hogy ez egy női regény, ha elolvasod eldöntöd.”
A háború alatt keményen tartották a nők a frontot. A lényeg az, hogy női sorsokról van szó, amikor a háború alatt a férfiak harcolni mentek, és elvesztek a fronton, kemény időszak volt, a nők tartották a gazdaságot fent otthon. Így került bele a regénybe a nagymama is meg az anyukája is, mint karakterek, de ez végül is nem az ő élettörténetük, hanem Karádyé.
„Az volt az érdekes, hogy annyi legenda van, hogy nagyon nehéz volt megtalálni, vajon mi lehetett az igazság. Biztos, hogy ő is használta a sajtót, illetve a sajtó őt megtámadta, tehát teljesen ellentétes sztorikat lehetett róla olvasni, és hallani is, de szerencsére lehet találni forrásokat. Az Arcanumban meg lehetett mindent találni róla a háború előtt és a háború utáni időből, és így tudtam az újságok alapján összefonni róla a történetet, és Karádynak adni egy hangot.
Az volt az első, hogyan tudok, mint író, Karádynak adni egy hangot, és amikor megtaláltam a hangot, onnantól fogva szinte már repültem a hírekkel. Előtte nagyon sokáig tartott, évekig az írás elő. Miután megtaláltam a hangot neki, attól fogyva már nagy gyorsan tudtam írni, onnantól már repültem. Sokan mondják, hogy nem is tudják letenni a könyvet. Ennek örülök. Szerintem szenvedélyes nő volt, ugyanakkor nagyon becsületes nő volt, A barátaiért bármit megtett, próbált nekik segíteni.
A regény több szálon fut. Van benne egy történet egy háziorvosról, akinek a Béke téren volt rendelője, benne van Ágnesé, aki imádja Karádyt, és Julianna, Ágnes édesanyja.”
Életrajzi regény. Van benne fikció és persze részletek Karády szavaiból. Megpróbált az írónő legtöbbet arra hagyatkozni, amit Karády nyilatkozott, hogy ő például mit csinált a háború alatt. Az ostrom alatti időben nagyon nehezen lehetett megtudni, hogy mit csinált. Valószínű, hogy akkor volt a gyermekmentés történet. Miután Karády Katalin meghalt, valaki bejelentette a Jad Vasemnek, hogy ő Karády mentette meg az életét. A papírokat beszerezte és tényleg abban is vannak ellentmondások. Elnézést kért, hogy már nagyon idős, és nagyon kicsi volt akkor, de azt mondta, hogy Karády mentette meg az életét a Duna parton. Nem tudta, miért vitték a Dunához, de egyszer csak megjelent a Karády, akinek köszönheti, hogy életben maradhatott.
Ezek után a történetek után a szerző, Toldy Csilla, aki közel lakott az eseményekhez, elhatározta, hogy ír Karádyról egy olyan regényt, amelyben kihangsúlyozza életének azon részleteit, amiről kevesen tudnak, és amelyek döntő hatással voltak az írónőre.
Úgy döntött, könyvet ír Karády Katalinról, hangsúlyozva az embermentő karakterét, az emberségét, azt, hogy a legnehezebb időkben, az üldözésekben és szenvedésektől sem megtörve ember tudott maradni az embertelenségbe. . Alapos kutatások után, megérezve a népszerű díva hangját, fikciókkal kiegészítve hozza hozva az olvasókhoz.
A gyerekként hallgatott dalok különleges élettel teltek meg. Nagy utat járt be a szerző az életében. Kereste azt az utat, ami az övé. Élt Németországban, lakott Párizsban, sok helyen bolyongott, végül Írországban kötött ki, ahol most is él. Nagyon aktív életet él és folyamatosan jelen van a nagyvilág kulturális létterében. Versek, novellák, könyvek, kiállítások, filmek, elismerések, találkozók teszik ismertté a nevét.
Írországban angolul írta meg a szenvedélyes regényét. Ott van a Könyvvásárban, Londonban, Erdélyben. Kapcsolatban van a Kolozsvári Magyar Könyvnapokkal, ott lesz a szombathelyi Bloomnapon. Soha nem áll meg, alkot, épít és üzenetet hordoznak a digitális lábnyomai.
Öt hat éve döntötte el, hogy Karádyról könyvet ír. Imádta a dalokat, gyerekkorától ismerte és aztán megnézte a filmeket is. Mi fogta meg, a bátorsága? igen, az emberiessége, meg az is érdekelte, hogy miért kell azért valakit üldözni. Katinak muszáj volt kimenni, mert az élete volt veszélyben. Bajor Gizi úgy nyilatkozott Karádyról, mielőtt elment, hogy micsoda ember és tehetség volt! Bajor Gizi is embermentő volt. A Bajor Gizi Színészmúzeum megnyitóján elhangzott, hogy Bajor Gizi akarta a színészeket segíteni
Borzalmas, hogy mit műveltek az ország első számú női sztárjával. Most itt van a nagyszerű alkalom, hogy Toldy Csilla: Kata - Karády, a lázadó díva című kötetén keresztül immár valóságos képet kapjunk arról a Karády Katalinról, akinek a sorsa a mai kor emberéhez is nagyban szól és üzen. Embernek kell maradni, minden körülmények között.
A hamarosan kezdődő Ünnepi könyvhéten jelen lesz Toldy Csilla és dedikálni is fogja Kata - Karády, a lázadó díva című kötetét az Open Books Kiadó standján 2025. június 14-én, szombaton délután 13 órakor.
Különleges élményben lehet része azoknak, akik 2025. június 15-én, vasárnap délután 15 órakor ellátogatnak a budai Bajor Gizi Színészmúzeumba, ahol élő könyvbemutató lesz az írónővel az Ünnepi Könyvhét zárónapján.
Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Bajor Gizi Színészmúzeumában kerül bemutatásra Toldy Csilla: Kata - Karády, a lázadó díva című könyve, amelyen Toldy Csilla szerző és Gajdó Tamás színháztörténész beszélget a kötetről.

A Bajor Gizi Színészmúzeum meghívóját itt olvashatjuk:
https://www.facebook.com/events/1057805006413905
KÖNYVBEMUTATÓ
Toldy Csilla: Kata - Karády, a lázadó díva
Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet
Bajor Gizi Színészmúzeum
Stromfeld Aurél út 16, Budapest 1124,
Karády Katalin hangját, arcát jól ismerjük a filmvászonról és a bakelitlemezekről. Itt az ideje, hogy megismerjük sorsát: az asszonyt, aki élete végéig mindig képes volt megőrizni nem csupán méltóságát, de emberségét is.
Közreműködik:Toldy Csilla, a könyv szerzője és Gajdó Tamás színháztörténész
A kötet megvásárlására és dedikálásra is lesz lehetőség!
A belépés díjtalan.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Forrás: Bajor Gizi Színészmúzeum
Lebilincselő könyvet ismerhetünk meg és garantáltan közel hozza a regény Karády Katalinhoz az olvasót.