Új kifutók nyíltak meg a látogatók előtt a Biodómnál a Budapesti Állatkertben
Élettel teltek meg és látogathatók a bivalyok, a tevék, a sörényes juhok, a lovak és a szürkemarhák új kifutói a Biodóm közvetlen közelében.
Óriási változásnak tekinthető, hogy új kifutókat adtak ár a Budapesti Állatkertben, ezáltal mind a látogatóknak, mind az Állatkert lakóinak bővült az élettere és a bejárható terület, ami kedvezően befolyásolja az állatbarát állattartást és a vendégbarát környezetet.
Nagy nap ez a nyitás a Fővárosi Állat- és Növénykert életében, hiszen ha nem is tudnak még minden elképzelést megvalósítani, de több lehetőséget kínálnak a szerethető Állatkert látogatásához.
Tíz éve is annak , hogy született egy döntés az Állatkert bővítéséről, a Pannon Park Projektről és a Biodómról. Az elképzelések nagy íveket öleltek át, de a megszavazott tervek megvalósítása megakadt, és a 2017-ben megkezdett építkezés 2020-ra alábbhagyott. A Biodóm további sorsa még várat magára, pedig a nagy terveket Persányi Miklós korábbi állatkerti főigazgató és Tarlós István főpolgármester nagy elképzelésekkel indította útjára. A köztes időt törekszik a Fővárosi Állat- és Növénykert vezetése állatbarát és látogatóbarát módon áthidalni és számos programmal és lehetőségekkel színesíti az Állatkert életét, hogy mindig több és jobb élményekkel gazdagodjanak a látogatók, miközben az állatkert lakóinak is folyamatosan a kedvében járnak.
A Sárkány éve lampion fesztivál és a Fénydóm fényművészeti tárlat után 2024. augusztus 23-án, pénteken új fejezet kezdődött a Fővárosi Állat- és Növénykertben történetében.
Még nagyobb területen még több állattal várja a látogatókat a Biodóm szabadtéri kifutóival a Budapesti Állatkert. Ugyan a Biodóm egészéhez hasonlóan a kifutók nincsenek még teljesen készen, ezért még nem az összes ide tervezett állat kerülhetett át az új életterébe.
Az elefántok, az orrszarvúak, a törpecsimpánzok és társaik és még számos érdekes állat fog ide kerülni a tervek szerint, amikor sikerül a részükre is alkalmassá tenni az új helyüket.
A Fővárosi Állat- és Növénykertben mindig történnek jó változások, és a sok kedvenc programnak se szeri, se száma, oly gazdag választékkal várja a kedves látogatókat. A több mint 800 állatfaj több mint 9 ezer egyede köszöni jól érzi magát, mert olyan környezetben élhet, ahol messzemenőkig figyelembe veszik az életigényüket és számos mókával kedveskednek kicsiknek és nagyoknak.
Sokaknak érthetően hiányzik az egykori Vidámpark, és a helyére megálmodott Biodóm befejezése is áll, de aki tüzetesebben beleveti magát az eredeti tervek megismerésébe, megérti, milyen látványos tervek várják az összehangolt támogatást. Nota bene ezek a tervek sem zárják ki, hogy idővel legyen újra Budapestnek Vidámparkja. ami minden nemzedéket és gyermeket megillet, és fontos lenne, de a jövőben megvalósulásra váró Biodóm is egyedülálló módon lenne képes elnyerni azt a érdeklődést, mint például amit a Magyar Zene Háza elnyert a Városligetben.
Most már birtokba vehetjük a Fővárosi Állat- és Növénykert kibővített tereit, és felfedezhetjük az új kifutókat és azoknak lakóit.
A fotóra kattintva megnyíló fotógalériában sok fotó látható, amelyek az új kifutók megnyitása alkalmából készültek. Az új kifutók megnyitása után a Biodómban is készülhettek fotók, és itt a fotógalériában is megtekinthetők.
Bőséges tartalmak olvashatók a Fővárosi Állat- és Növénykert honlapján, ahol folyamatosan fedezhetünk fel számtalan jobbnál jobb programot.