Képes Tükör

Képes Tükör

Cserkészek és ökumenikusok segítenek közösen az ukrán gyerekek nyári táborozásában

Vidám perceket és közösséget ajándékoznak a hazájukból elszakadt gyermekeknek.

2023. augusztus 06. - Kepes.Tukor

 

 

Összefogott a Magyar Cserkészszövetség az Ökumenikus Segélyszervezettel és több mint háromszáz gyermek nyári táborozását segítik közösen. A táborokat gazdagító élménynapok egyikére a média is meghívást kapott, így találkozott a gyerekekkel és a segítőkkel.

Az óbudai Bipi Villában és annak kertjében tartott élménynapon minden a gyerekekről szólt. Különleges kreatív foglalkozásokon vettek részt a fiatalok. Kipróbálhatták a fafaragást, közös munkában egy mozaikos tájképet festettek művészetterapeuta vezetésével. A közösen festett tájkép a falra került, és csoportkép is készült előtte, amelyen egy csapatba szaladtak a gyerekek és kedves kis közösséggé is váltak egy rövid időre.

A program szerinti gazdag ebédet követően tűzoltó-show, mesemondás, Duna-parti séta és több társasjáték is várta a gyerekeket.. A foglalkozásokba bekapcsolódó Mezei Léda színésznő, az Ökumenikus Segélyszervezet ismert önkéntese elmondta, hogy a legfontosabb feladatuk mosolyt csalni a gyermekek arcába, akik egy idegen országban élnek és fontos, hogy megnevettessék őket, hogy egy kicsit kiszakadjanak azokból a hétköznapokból, amelyek nem biztos, hogy a vidámságról szólnak.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kepestukor.blog.hu/api/trackback/id/tr4818187343

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása