Máshol vannak a hangsúlyok a pandémia idején, ezáltal még közelebb lehetnek mindenkihez a fotók és a történetek.
A Nemzetközi Sajtófotó Kiállítást a Lát-Lelet című kiállítás kíséri a Szebeni Műhely jubileumi tárlataként.
Az 1955-ben Amszterdamban alapított World Press Photo szervezet a nemzetközi fotós világ közreműködésével a legjellemzőbb pillanatokat mutatja be az aktualitásokról minden évben szerte a világon, köztük Magyarországon. Nagyon ügyel a részletekre a World Press Photo pályázat szakmai zsűrije, hogy biztos forrásból hiteles híradásokkal tolmácsolja a legfontosabbnak tartott valós történeteket a fotókon keresztül a meghirdetett kategóriákban.
Élettörténetek tárulnak elénk a nagyvilágból a fotókon és a hozzájuk tartozó történeteken keresztül.
Fotósok pályázati munkáiból épül fel a World Press Photo kiállítás. Elgondolkodtató minden fotó, s mindaz, amit elmond.
Egy kép egy történet, egy történet fotókkal elmondva, izgalmas világ tárul elénk az idei pályázati kiállításon is.
A pandémia a Nemzetközi Sajtófotó kiállítást is átformálta, mint mindent az egész világon.
L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója a megnyitón méltatta a tárlatot, kiemelve annak jelentőségét és fontosságát a média hiteles ábrázolásában.
A World Press Photo történetéhez híven mutatja be azokat a hiteles történeteket a fotográfia segítségével, amelyeket a nemzetközi szakmai zsűri a beküldött pályázatokból kiemelt.
Hasonlóan Jérémy Lempin díjnyertes fotójához, valamennyi kiállításra került pályamű elnyerte a szakmai zsűri elismerését és méltónak találtatott az idei World Press Photo kiállításán történő bemutatásra.
A World Press Photo kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban tekinthető meg a hétvégéig.
Az érdem és a köszönet Révész Tamás Balázs Béla-díjas magyar fotóművészt, fotóriportert és főszervezőt illeti meg, aki kitartó hűséggel szervezi meg a World Press Photo kiállítást.
Részletes információ található a kiállításról a Magyar Nemzeti Múzeum honlapján:
https://mnm.hu/hu/kiallitasok/idoszaki/world-press-photo-kiallitas-2021
World Press Photo kiállítás 2021
2021. szeptember 24 - október 31.
Magyar Nemzeti Múzeum, 1088 Budapest, Múzeum krt. 14-16.
Részletek az utolsó két nap nyitvatartásáról:
https://www.facebook.com/nemzetkozisajtofoto/photos/a.145245508905458/4379053985524568