Van egy különleges hely Budapesten, a Vakok Kertje a Városligetben. Ez a kert adott otthont a mai Tanévzáró rendezvénynek a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége szervezésében.
Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetség a Vakok Kertjében tartotta meg a 2020-2021-es tanév záró rendezvényét, amelyhez egyben szakmai értékelés is társult tanárok, gyógypedagógusok és más szakemberek, diákok, szülők és az érdeklődők részvételével, akik fontosnak tartják a látássérült gyermekek és fiatalok oktatását és nevelését.
Véget ért a Reál(is) jövő – Látássérült középiskolások reál tantárgyi tanulását támogató ismeretek átadása (IFJ-GY-20-A-0291) című projekt is. A tanévzárón ismertették a projekt eredményeit.
A Reál(is) jövő projekt hozzájárult a látássérült diákok oktatási esélyegyenlőségének javításához. A projekt keretében megvalósult programok és beszélgetések a szakemberek és diákok számára egyaránt informatívak és tanulságosak voltak, az MVGYOSZ munkatársainak pedig nagy segítséget jelentettek abban, hogy reális képet kapjanak a látássérült fiatalok oktatásáról-neveléséről.
A rendhagyóan szabadtérben tartott záróeseményre szeretettel várta a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége mindazokat, akik érdeklődnek a látássérült gyermekek és fiatalok oktatása és nevelése iránt.
A Reál(is) jövő projekt egy teljes tanévet felölelve járult hozzá a látássérült diákok oktatási esélyegyenlőségének javításához. A projekt keretében megvalósult programok és beszélgetések a szakemberek és diákok számára egyaránt informatívak és tanulságosak voltak, az MVGYOSZ munkatársainak pedig nagy segítséget jelentettek abban, hogy reális képet kapjanak a látássérült fiatalok oktatásáról-neveléséről.
A zárórendezvényen felszólalt Kisfaludy László, az EMMI köznevelésért felelős helyettes államtitkára. Köszöntötte a megjelenteket Dr. Nagy Sándor, az MVGYOSZ elnöke.
Az MVGYOSZ érdekképviseleti tevékenységéről és szolgáltatásairól a látássérült fiatalok számára témában tartott előadást Németh Orsolya, az MVGYOSZ szakmai vezetője. Látássérült középiskolások adekvát oktatásába vezetett be minket Rozsmann Éva, a Vakok Általános Iskolája EGYMI képviseletében. A Reál(is) jövő projekt megvalósításról és eredményeiről Puskás Anett, az MVGYOSZ ifjúsági referense tartott tájékoztatást.
Az ünnepi, egyben szakmai eseményen hozzászólásokra is volt lehetőség, és kérdéseket tehettünk fel a program témájával kapcsolatban. A rendezvény sikerét és a téma iránti intenzív érdeklődést igazolta hozzászólások nagy száma.
A helyszínre vonatkozó kérdésre válaszolva Németh Orsolya egy különleges történetbe vezetett be minket. A Városligetben megtalálható Vakok Kertje olyan példaértékű hely, amelyről ugyan keveset tudtunk, de amit érdemes megismerni és motiválni a szakmai szereplőket, hogy kövessék példáját a hely szellemének, hogy legyen a Vakok Kertjéhez hasonló kert egyre több helyen, ahol a természetben megtalálhatják a pihenésnek és a lélek megnyugvásának a helyszínét a vakok és gyengén látók, hogy így erőt kaphassanak az élhető élethez a mindennapi feladatok mellett a természet erejéből. A Vakok Kertje egy olyan hely, ahol biztonságban tudnak megpihenni a látássérült társaink a természet megnyugtató szépségében.
A Vakok Kertje 1972-ben épült a Városligetben. A Liget Budapest Projektnek köszönhetően a Vakok Kertje megújult és szépen gondozottá vált. A Kert jövőre ünnepeli 50 éves jubileumát. A helyszín kiváló helye lehet a vakok és gyengén látók számára kulturális és zenei rendezvények megtartásához, amint a mai tanévzárónak is nagyszerű helyszíne volt.
A tanévzáró rendezvény házigazdájaként Hegedűs Katalin, az MVGYOSZ kommunikációs munkatársa vezette az eseményt.
Az tanévzáró résztvevői a hivatalos program után közös nyári ebéd keretében lehetőséget kaptak egy kötetlen beszélgetésre. Az eseményen az érdeklődők megtekinthették és kipróbálhatták a projekt során beszerzett és az MVGYOSZ által forgalmazott speciális oktatási segédeszközöket.
A fotógaléria a képre kattintva nyílik meg és itt enged betekintést az ünnepi alkalom megtekintéséhez a fotóimon keresztül.
Gratulálunk a színvonalas rendezvényhez és a megvalósított projekt eredményeihez.
További jó munkát és szép nyarat kívánunk.
Forrás a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége honlapján:
https://www.facebook.com/mvgyosz/
Forrás a programról:
Forrás a Vakok Kertjéről:
https://www.mvgyosz.hu/legyen-a-vendegunk-hu/vakok-kertje/
https://ligetbudapest.hu/megujulo-varosliget/vakok-kertje
https://www.youtube.com/watch?v=-3LTDP7nC3c