Képes Tükör

Képes Tükör

Megnyílt a Pálos kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Pálos rendtörténeti kiállítás nyílt Budapesten

2021. június 21. - Kepes.Tukor

Sokat vártunk a kiállítás megnyitására, és közbeszólt a pandémia, de ahogy az Istent szeretőknek minden a javukra válik, úgy a kiállítás nyitva tartása is meghozta a jó gyümölcsét azzal, hogy az őszi Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus idején is látogatható lesz az érdeklődők számára, sőt azzal egy időben még a premontrei kiállítás is megtekinthető a Magyar Nemzeti Múzeumban.

Rendkívül gazdag és igényes kiállítás született, amely betekintést enged a magyar történelem szakrális titkaiba, és bevezet minket annak a pálos szerzetesrendnek a múltjába és jelenébe, amely nem csak a történeti hűség hiteles bemutatása miatt fontos, hanem azért is, mert a magyar kereszténység szerves részéhez tartozik, és a megismerése az általános műveltség elvárható része.

A fotógaléria megnyitásával betekintést nyerhetünk a Pálosok című kiállítás titkaiba, de az igazi élményt a személyes jelenlét nyújtja az érdeklődőknek. A kiállítás olyan helyekre is elvezet bennünket, amelyeket már ismerünk, és ahova el is zarándokoltunk, de a pálos szerzetesrend nemzetközi jelenlétének a részleteibe is bevezető tárlat azokat a látogatókat is megszólítja, akik határon túlról érkeznek a kiállítás megtekintése miatt. A magyar szerzetesrendek megismerése olyan egyedülálló alkalom, különösen a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülődve, amely különleges tudással gazdagít és újfajta lelkiséget ad, miközben egy kicsit elfeledkezhetünk a bezártságról, és a szakrális értékek befogadására engedhetünk utat saját maguknak.

A bejegyzéshez készített fotóimat a képre kattintva lehet megtekinteni fotógalériában .


Forrás:

https://mnm.hu/hu/kiallitasok/idoszaki/palosok

https://www.youtube.com/watch?v=ojGV0v6nrIU

Pálosok | Kiállításmegnyitó a Magyar Nemzeti Múzeumban | 2021. június 14. 11:00

Előzmény:

https://kepestukor.blog.hu/2021/06/07/palos_kiallitas_nyilik_hamarosan_a_magyar_nemzeti_muzeumban

https://kepestukor.blog.hu/2021/05/30/premontrei_900_unnep

 

Meglepetés program is kapcsolódik a Múzeumok éjszakájához.

2021. június 26-án, szombaton különleges programokkal kedveskedik a Magyar Pálos Rend a Nemzeti Múzeumba látogatóknak.

Délután 15.00 órakor a "MotorkerékPálosok" csapata szállja meg a Múzeumkertet, ahol az érdeklődők találkozhatnak a motorosokkal és megsimogathatják a járműveket.

MÚZEUMKERT 15.00 - MotorkerékPálosok bemutatkozó/ Motorsimogató a Múzeumkertben

Egy kis háttér a MotorkerékPálosokról

A Magyar Pálos Rend lelki és szellemi vonzásában kialakult motoros közösség, – magukat MotorkerékPálosoknak hívják – a pálosok által 2008-ban Petőfiszállás-Pálosszentkúton megrendezett első Motoros Zarándoklattól számítja létét.A Rend azzal a szándékkal indította útjára ezt a zarándoklatot, hogy a pálosok közelebb kerüljenek olyan emberekhez, akik motoroznak és keresztények, illetve akik valamilyen formában érdeklődnek a kereszténység és a motorok iránt.

Bábel Balázs érsek atya szerint "mindannyian úton vagyunk, és aki motorozik, az különösen megérezheti az élet és a közlekedés közötti összefüggést. A motor összeköt bennünket és lebontja az emberek közötti gátakat. A motorozás hasonlít a mennyországhoz ebben, hiszen hitünk szerint ott már valóban nem lesz semmiféle akadálya annak, hogy megértsük egymást. A motoros az úton int a másiknak, ha baj van, segít. Ha az út mellett megállunk, akkor úgy köszönünk, mintha már régóta ismernénk egymást.Bár az élet más területén is így tudnánk összetartani!Közösségünkkel szeretnénk hagyományt teremteni. Legyenek motoros zarándoklatok, melyek összehoznak bennünket Isten oltáránál, és guruljunk közösen az országban és határainkon túl is! Mindent Isten kezébe akarunk helyezni. Öt év telt el az első pálosszentkúti rendezvény óta, s a kitűzött célok mentén szárba szökkent egy olyan közösség, mely útjait és zarándoklatait a Magyar Pálos Rendünnepeihez, a Mária-tiszteletéhez és a hazaszeretethez kapcsolja.

Sok ezer kilométert motoroztunk már együtt a történelmi Magyarország határain belül és kívül a pálosok nyomában, s kiemelt helyen szerepel minden évben a nagy lengyel motoros zarándoklat Częstochowába."

A Pálos Motoros Baráti Kör nem motoros klub, hanem szeretetközösség a pálosok vonzásában, melynek vezetői a Pálos Testvérek.

Útjaikhoz bárki csatlakozhat, aki szeretne együtt motorozni keresztény motorosokkal, aki szeretne kegyhelyeket megismerni, és aki elfogadja a csoportos motorozás szabályait.

MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA

Szubjektív tárlatvezetés június 26-án Bátor Botond atyával.

Szombaton, a Múzeumok Éjszakájának napján, délután 16.00 órakor rendhagyó tárlatvezetés vár a Nemzeti Múzeumba látogatókra. Bátor Botond atya, aki a MotorkerékPálosok csapatának oszlopos tagja is, kalauzolja az érdeklődőket a PÁLOSOK kiállításon, egy különleges utazás keretében, melyen keresztül az érdeklődők betekintést nyerhetnek a pálos rend történelmének érdekes fejezeteibe, és jelenébe is.

Részletek:

https://mnm.hu/hu/esemenyek/motorsimogato-muzeumkertben-muzeumok-ejszakaja

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kepestukor.blog.hu/api/trackback/id/tr3716600688

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása