Hálaadó szentmisét mutatott be Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek atya a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban 2021. június 19-én pappá szentelésének negyvenötödik évfordulóján. 1976. június 19-én Vácott szentelte pappá Endrey Mihály váci megyéspüspök, aki nagy hatással volt érsek atya hivatására.
Jelmondata: PRO REGNO DEI Az Isten Országáért.
Gazdag életutat járt be érsek atya, aki mindig hűségesen látta el papi és főpásztori szolgálatát. A Központi Szemináriumban spirituálisként segítette a papi szolgálatra készülő papnövendékeket.
Bábel Balázs érsek atya a Regnum Marianum papi közösség tagja, az MKPK Ökumenikus Bizottságának az elnöke. Lelkipásztori szolgálata alatt számos díjban és elismerésben részesült. 2002-ben Dabas Város díszpolgára lett, 2007-ben Pro Patria-díjat, 2008-ban Márton Áron-díjat, 2009-ben Mindszenty-emlékérmet vehetett át. 2010-ben a Kalocsa Városáért-díjjal jutalmazták és a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki
A hálaadó szentmise végén Osztie Zoltán plébános atya kifejezte, milyen nagy szükség van Egyházban az olyan főpásztorokra, akik az igazság és a szeretet tanúságtevői. Közéjük tartozik Bábel Balázs érsek atya is, aki mindig felszólal a nemzet, a család, a keresztény hit védelmében.
A megemlékezésen készült fotógalériát a képre kattintva lehet megnyitni.
Jó érzés volt részt venni az ünnepi hálaadó szentmisén és hálás szívvel fogadtuk érsek atya áldását, amelyet mi is kérünk a további szolgálatára és életére az érsek atyának.
Forrás:
http://www.asztrik.hu/hu/fopasztor