Képes Tükör

Képes Tükör

Pálos kiállítás nyílik hamarosan a Magyar Nemzeti Múzeumban

2021. június 07. - Kepes.Tukor

 

Töretlen az ünnepek sora a magyar pálosok rendjében.

2020. január 20-án nyílt meg ünnepi szentmisével a Szent István Bazilikában a Boldog Özséb emlékév és a Pálosan szép az élet! című buszos rendtörténeti vándorkiállítás.

Boldog Özséb halálának 750 éves évfordulójára emlékeztek a rendtársak az emlékévvel és a rendet bemutató nemzetközi vándorkiállítással.

A „Pálosan szép az élet” című rendtörténeti vándorkiállítás kiállítóbusz formájában a Szent István Bazilika előtti téren volt látogatható, majd, majd három nap múlva útjára indult, hogy bejárja az országot, illetve eljusson Erdélybe, a Felvidékre és Lengyelországba is.

A Magyar Nemzeti Múzeumban hamarosan megnyíló kiállítás tovább vezet bennünket azon az úton, amely bevezet a pálos rend történelmébe, hogy részei lehessünk annak tudásnak és ismeretnek, amely a magyar történelem múltjának szerves része.

Államalapító Szent István király fontosnak tartotta a hitélet ápolását és a megfelelő háttér kiépítését. Napjainkban sorra ünnepeljük a szerzetesrendek megalakulását és büszkék lehetünk arra, hogy sok évszázadon keresztül sok viszontagság után a hitélet újra él és élni akar. Töredékes marad a tudásunk, ha nem ismerjük meg Magyarország történelmének hitéleti múltját.

Ennek fontosságára hívja fel a figyelmet a hamarosan megnyíló rendtörténeti kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban.

"SZÜLETTEM. SZERETTEM HAZÁMAT S DOLGOZTAM ÉRTE. EZ AZ ÉN ÉLETEM TÖRTÉNETE. TEGYETEK TI IS ÍGY. TANÍTSÁTOK UTÓDAITOKAT, S HA AZOK IS ÍGY TESZIK, AKKOR MAGYARORSZÁG BOLDOG LESZ."

Virág Benedek történetíró, pálos szerzetes sírfelirata

A Múzeum József nádor-termeiben egyaránt láthatóak a Kárpát-medencei kolostorok régészeti leletei, a középkori, pálos vonatkozású irodalmi emlékeket őrző hazai és külföldi kódexek, kora újkori nyomtatványok, számos liturgikus tárgy, festmény, metszet és szobor, amelyek mind-mind a rend gazdag örökségéről tanúskodnak.

Látványban és digitális meglepetésekben ezúttal sem lesz hiány, hiszen rendkívül színes anyag gyűlt össze, hazai és külföldi világi és egyházi közgyűjteményekből. A kiállítás egytucat tematikus blokkból áll és érdekessége többek között a kerengő-installáció és a Fekete Madonna Zarándokvonatot megjelenítő kisvasút terepasztal.

Puskás Antal, a Magyar Pálos Rend tartományfőnöke bízik abban, hogy a tárlatnak köszönhetően még többen megismerhetik e magyar szerzetesrend értékeit, múltját és jelenét.

Most még csak töredékesen láthattuk az épülő kiállítás kicsiny részét, de ahogy lehetőség lesz rá, tovább fog bővülni a színes képes bemutatkozás.

A Magyar Nemzeti Múzeum és a Magyar Pálos Rend által közösen rendezett kiállítás ONLINE megnyitójára június 14-én, hétfőn 11 órakor kerül sor.

https://www.palosrend.hu/aktualis/1311-palos-kiallitas-a-nemzeti-muzeumban


PÁLOSOK - rendtörténeti kiállítás

2021. június 15 - szeptember 12.

Magyar Nemzeti Múzeum

1088 Budapest Múzeum krt. 14-16.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kepestukor.blog.hu/api/trackback/id/tr6516585326

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása